BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kevés a biztató jel az iparnak

Kereslet hiányában az ipari termelők sem tudnak visszakapaszkodni a válság okozta zuhanásból. Bár kevesebb a gyárbezárás, mint a tél során, igazi felívelésre még akár egy évet is várni kell.

Továbbra is az évekkel ezelőtti szint körül ingadozik a legnagyobb súlyú ágazat teljesítménye. Előzetes adatok alapján az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2009 májusában 22,1 százalékkal csökkent – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az előző havi visszaesés 27,1 százalékos volt, így némi javulás azért érzékelhető. Trendfordulóról azonban még korai beszélni, mert a decemberi nagy zuhanás óta nagyjából akörül a szint körül ingadozik a kibocsátás.

A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel. A termelés volumene az év első öt hónapjában 23,3 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított ipari termelési index májusban 2,6 százalékkal emelkedett. Az év első öt hónapjában háromszor is pozitív volt ez a rövid bázisú mutató, mégsem volt elég a növekvő trend beállításához.

Bár a friss rendelésállományi adatok még nem jelentek meg, néhány konjunktúra-felmérés már a zuhanás megállását jelzi előre. Idén azonban csak arra van esély, hogy stabilizálódjon a szektor ekörül az alacsony szintű termelés körül, mivel az év végéig nincs esély a külső felvevőpiacok konszolidálódására.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.