Az írás idéz véleményeket, amelyek szerint a gazdasági krízis mellé egyfajta „tesztoszteron-válság” is társult, tömegesen bukottá váló férfiakkal, és a jelenség a macsóvilág végét jelentheti.
Amerikai értelmiségi körök tagjai széles körben osztják azt a véleményt, hogy a maszkulin felelőtlenség és szipolyozási hajlam juttatta ide a világot, amiért a férfiak milliói fizetnek a segélyekért sorban állás nyomorult életformájával. A jelenséget statisztikai adatok is alátámasztják: a legnagyobb arányú elbocsátások a férfiakat előszeretettel foglalkoztató iparágakban, illetve a pénzügyi szektorban voltak. Az Egyesült Államokban az állásukat veszítők 80 százalékát képviselték a férfiak, ezért a családfenntartás egyre nagyobb hányadban hárul a nőkre.
Mindezek fényében a mostani gazdasági bajok egyik diagnózisa úgy hangzik, hogy a megrázkódtatások elkerülhetők lettek volna, ha a felelős posztokat nagyobb hányadban töltik be nők. Emiatt logikusnak tartják a követelést, hogy a mostani legyen a nők évszázada, akkor is, ha a folyamat a kezdeténél tart. Az osztrák ATX-indexben szereplő vállalatok 80 fős igazgatótanácsi tagságában ez idő tájt egyetlen nő szerepel, Brigitte Ederer, aki a Siemens ausztriai érdekeltségeinek vezérigazgatója. Ezeket a fórumokat és a felügyelőbizottságokat még mindig zömmel ősz hajú férfiak töltik be.
A váltáshoz mindazonáltal már folyik az adottságok elemzése: a férfiakra gyakorta jellemző – a lépések és tények egymás utáni sorozatán alapuló, az ok-okozati viszonylatokat szigorúan követő – lineáris gondolkodás, ők jobban érzékelik és készek is vállalni a kockázatokat, eredményesebbek a dolgok keresztülvitelében. A nők ezzel szemben hajlanak a komplexebb gondolkodásra, ha lehet, kerülik a kockázatokat, alaposabban rákérdeznek, kétség esetén inkább lassú menetben haladnak előre. Ezt a jellemzőt az Erste Bank egyik részlegének női vezetője úgy értékelte, hogy egy projekt falnak menése esetén a dolog nem férfias alapossággal történik. További különbség, hogy a nők inkább a munkatársakra összpontosítva járnak el, míg a férfiakat általában a hatalomvágy vezérli.
A nők térnyerését még mindig hátráltatja a szerepek – például a gondoskodó családanyáé – hagyományos értelmezése. Norvégiában ezen úgy igyekeznek változtatni, hogy előírják a nagyobb vállalatoknak az igazgatósági és felügyelőbizottsági pozíciók legalább 40 százalékos arányú nőiesítését. Ott a folyamatot a gyermekgondozási létesítmények fejlettségének magas szintjével támasztják alá, ami másutt koránt sincs így.
A nők szerepének térnyerése azonban így is halad előre, aminek okaként említik az egyre jobb képzettségüket és a jobb munkahelyeket, a fizetési különbségek csökkenését, végső soron pedig azt, hogy a vásárlási döntések 70 százalékát ők hozzák meg. A kiadások elhatározásánál a nők más szempontokat részesítenek előnyben: a hosszabb távon jelentkező előnyöket és a fenntarthatóságot keresnek, emellett sokat adnának ki képzésre és az egészségre.
