BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átment a 2010-es költségvetés - Elvonások, számok, részletek

Az Országgyűlés elfogadta a Bajnai-féle jövő évi költségvetést

Az Országgyűlés hétfőn 201 igen 179 nem szavazattal megszavazta Magyarország 2010-es költségvetését.

A kormányfő kevés újdonságot tartalmazó beszéddel nyitotta meg a napirend előtti felszólalások sorát a jövő évi költségvetési tervezetről szóló végszavazás előtt.

Bajnai Gordon alig több mint 10 perces felszólalásában főleg a kabinet által elért eddigi eredményeket foglalta össze a jelen lévő képviselőknek .

A tervezetet sok támadás érte, legutóbb Oszkó Péter pénzügyminiszter volt kénytelen védelmébe venni a Világgazdaságban.

A "válságköltségvetés" 150 milliárd forinttal csökkenti jövőre a minisztériumok által felhasználható forrásokat, 40 milliárd forinttal a MÁV-támogatását, és hozzávetőleg 70 milliárd forintot von el az önkormányzatoktól, biztosítja a forrást a távhőáfa-csökkentéshez, miközben csupán a rendőrség és az Út a munkához program kap plusz támogatást.

A büdzsét "rekordgyorsasággal" alkotta meg a kormány: a szokásosnál három héttel hamarabb nyújtották be, és december vége helyett novemberben fogadták el.

A kormány menet közben módosította a makropályát, de ez már nem érintette a büdzsé tételeit. Jövőre a korábban tervezett 0,9 helyett 0,6 százalékkal csökken a GDP, az infláció pedig 4,1 helyett jövőre 3,9 százalék lesz.

Az elfogadott büdzsé 2010-ben 12.662,680 milliárd forint bevétellel, 13.533,026 milliárd forint kiadás mellett 870.346,2 millió forint hiánnyal számol; a kormány a büdzsé vitája alatt végig tartani tudta a "kőbe vésett" 3,8 százalékos hiánycélt.

Jövőre az Egészségbiztosítási Alap bevételi főösszege 1.376,095 milliárd forint, míg kiadása 1.445,503 milliárd forint, a tervezethez képest 18 millió forinttal nagyobb, 69.408,3 millió forintos hiányt vár az alapban a kabinet.

A Nyugdíjbiztosítási Alap egyenlege nullszaldós, mivel a bevételi főösszeg azonos a kiadási főösszeggel, azaz 2.934,401 milliárd forint.

A büdzsé a júniusban meghozott, jövőre életbe lépő adóváltoztatásokkal csökkenti az összadóterhet, és hozzávetőleg 700 milliárd forintot csoportosít át a munkát terhelő adók irányából a fogyasztást és a vagyont terhelő adók irányába; a kormány úgy számol, hogy 2010-ben 400 milliárd forinttal kevesebb folyik be az adóbevételekből az állam kasszájába a gazdasági visszaesés, a vállalkozások veszteségessége és a fogyasztás visszaesése miatt.

A költségvetés 18 milliárd forintos fedezetet biztosít jövőre ahhoz, hogy a távhő-áfa az 5 százalékos kulcsba kerüljön.

A költségvetés jelentős megtakarításokat is tartalmaz, ezek egy részéről szintén júniusban hoztak törvényt, ide tartozik egyebek között a nyugdíjrendszer átalakítása, a 13. havi nyugdíj, a közszféra 13. havi bérének megszüntetése, a lakásépítési támogatás, a táppénzkiadások átalakítása, a gáz- és távhőtámogatás fokozatos kivezetése.

A központi költségvetés, azaz a minisztériumok - amelyekben továbbra is életben van a létszámstop - jövőre körülbelül 150 milliárddal kevesebb pénzből gazdálkodhatnak, mint idén; de megmarad az Út a munkához program és 13 milliárd forintos plusz támogatást kap, a rendőrség pedig kétmilliárd forintos többletforráshoz jut.

A közösségi közlekedés 40 milliárd forinttal kap kevesebbet 2010-ben, 29 és fél vonalon megszűnik a vasúti közlekedés; az önkormányzatok pedig nettó 70 milliárd forinttal kevesebb pénzt kapnak. 

Bár a kormány 120 milliárdos önkormányzati forráskivonást jelzett az IMF-nek nyáron küldött szándéknyilatkozatban, az MSZP-vel való egyeztetésekben végül ez az összeg nettó 85 milliárd forint lett, végül pedig - a gyermekétkezetés normatívájáról szóló megegyezés miatt, amely 17 milliárdba "került" - 70 milliárd forintra csökkent, amelyből 50 milliárd forintot tesz ki a kizárólag hazai forrásokból álló fejlesztések leállítása.

A 2010-es költségvetés 98,6 milliárd forintos stabilitási tartalékot tartalmaz - ez mintegy 20 milliárd forinttal több, mint az eredeti előterjesztésben volt -, az általános céltartalék 57,3 milliárd forint lesz jövőre, ez 10 milliárd forinttal lett több az eredeti elképzeléshez képest, a kamatkockázati tartalék 50 milliárd forintot tesz ki jövőre.

A céltartalék 33 milliárd forint lesz - ez az összeg az eredeti előterjesztésben 125 milliárd forinttal szerepelt -, ennek rovására könyvelték el a különféle, a parlamenti vita során lezajlott megállapodásokat, közte a gyermekétkeztetés eredeti normatívájának megtartását, a kórházak finanszírozását, illetve ez nyújtott fedezetet a jövő évi távhőáfa-csökkentéshez is.

A büdzsé egyetlen nyitott tétele a vagyonadó maradt, mert az Alkotmánybíróság csak jövőre dönt arról, hogy ez a lépés összhangban van-e az alaptörvénnyel.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.