BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fellázadhatnak a régiók

Költségvetés. A régiók lehetnek a legnagyobb vesztesei azoknak a terveknek, amelyek alapján az Európai Bizottság megreformálná a közösség költségvetését. A Financial Times birtokába jutott, a 2014–2020 közötti pénzügyi tervezési időszakra javasolt változtatások nyomán a tagországok központi hatóságainak sokkal nagyobb ellenőrzésük lenne a régiók fejlesztésére szánt támogatások felett, amelyeket jelenleg közvetlenül a kedvezményezett térségek kapnak meg. Miközben a tervezet a mezőgazdasági támogatások terén már eddig végrehajtott lefaragásokat is kiterjesztené (VG, 2009. október 28., 4. o.), a jövőre mintegy 140 milliárd eurót jelentő közös büdzsé közel harmadát kitevő régiós pénzek szétosztásában inkább a tagállamokra, nem pedig azok szegényebb térségeire összpontosítana.

Az elképzeléssel sem az újabb tagállamok elmaradottabb régiói, sem a regionális támogatásra még mindig jogosult nyugat-európai területek nem értenek egyet. Mindegyikük az uniós támogatási politika olyan irányú „újranacionalizálásától” tart, amely egyaránt eredményezheti majd a források csökkenését és a felhasználással kapcsolatos befolyásuk gyengülését. A javaslat „mindennel szembemegy, amit a bizottságtól az elmúlt években, hónapokban és hetekben hallottunk a többszintű kormányzatban betöltött régiós szerepről” – érvelt az elképzelés ellen Danuta Hübner korábbi regionális politikai biztos, aki júliusban egy európai parlamenti képviselői hely kedvéért vált ki a brüsszeli végrehajtó testületből.

A bizottság szerint viszont a reformra azért van szükség, mert „az uniós költségvetés beépített tehetetlenségtől szenved, amely szemben áll a szélsőségesen felgyorsult globalizációval”. Brüsszel ezért saját bevallása szerint is gyökeres változtatásra készül, és a közös kiadások hatékonyabb strukturálását már csak azért is elengedhetetlennek tartja, mert tagállami szinten a válság alaposan felborította az államháztartásokat. A bizottság mindazonáltal nem beszél a regionális támogatások megkurtításáról, csak arról, hogy a pénzek folyósítását „kölcsönösen elfogadott és mérhető célok teljesítésétől” kell függővé tenni, és azt szükség esetén befagyasztani.

Magyarország nem csak a régiós támogatások haszonélvezőjeként lehet érdekelt a vitában, hiszen könnyen elképzelhető, hogy a biztosi posztra jelölt Andor László éppen a regionális tárcát kapja majd meg az újonnan felálló testületben (VG, 2009. november 6., 5. o.). BÁ



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.