BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Japán: száguldó GDP, váratlan fellendülés

Talpra állt a japán gazdaság. Erre utal legalábbis, hogy a harmadik negyedévben 4,8 százalék volt a bővülés éves szintű üteme.

A vártnál is erősebbnek bizonyul a japán gazdasági konjunktúra. A harmadik negyedévben 1,2 százalékos volt a bővülés az előző három hónaphoz képest, ami éves szintre felszorozva 4,8 százalékos GDP-növekedésnek felel meg. A tokiói kabinet szerint a friss adatok egyértelműen a japán gazdaság talpraállásának erejét bizonyítják.

A fellendülés fő hajtómotorja az élénkülő export mellett a gazdasági teljesítmény 60 százalékát nyújtó hazai fogyasztás volt. Előbbi 0,4, utóbbi pedig 0,8 százalékkal járult hozzá az 1,2 százalékos negyedéves bővüléshez. A vállalati beruházások 1,6 százalékkal bővültek.

A japán gazdaság a belföldi kereslet erősödése ellenére rövid távon továbbra is jelentős mértékben exportfüggő marad - figyelmeztetnek elemzők. Ebből a szempontból pedig a jen erős árfolyama adhat okot az aggodalomra; a kurzus a kedvező konjunktúrahírek következtében tovább emelkedett.

A jó hírre egyébként csupán visszafogott árfolyam-erősödéssel reagáltak a japán börzék.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.