Magyar gazdaság

Tisztul a kép a gazdaságban

Tovább javultak az inflációs, de romlottak a növekedési kilátások, a büdzsé az előirányzat körül maradhat. Még két kamatvágást várnak ez évre a hazai piacokat figyelő elemzők – derült ki a Reuters felméréséből.

Jövő hétfőre 22 szakértő valószínűsít fél százalékpontos vágást, egy pedig 75 bázispontosat. Év végére 14-en várják a ráta 6 százalékosra csökkentését, míg négyen ennél magasabb szintet valószínűsítenek. Ezt követően viszont lelassulhat a kamatvágási ütem, a legtöbben úgy tartják, hogy csak 5,5 százalékig mehet le az MNB a jelenleg 7 százalékos alapkamattal jövőre.

A sorozatosan a várakozásoknál kedvezőbb inflációs számok nyomán mérsékelték előrejelzéseiket az elemzők, 2010-re már 3,7 százalékos átlagos drágulást várnak, és év végére a legtöbbek szerint a 3 százalékos jegybanki cél alá mehet a pénzromlás.

A havi ütemekben azonban év végéig emelkedést valószínűsítenek, novemberre 5, decemberre 5,5 százalékot várnak, így az idei átlagos ütem 4,2 százalékra emelkedhet. Ettől egyébként alig különbözik a Pénzügyminisztérium nemrég frissített prognózisa, amely 4,3 százalékot vetít előre. Mindez jóval mérsékeltebb inflációs pályát tükröz, mint amilyet az év eleji várakozások mutattak. Amikor ugyanis az év közepi áfaemelés biztossá vált, az volt az általános vélemény, hogy 8 százalékig is felmehet decemberre a pénzromlás üteme. Az adóváltozás jó részét azonban kénytelenek voltak lenyelni a kereskedők és a termelők a kereslethiányos piacok miatt. Emiatt lett végül rendre az előrejelzésnél kedvezőbb a második fél évben az áremelkedés, míg az év elején a gyengélkedő forint miatt éppen fordított volt a helyzet.

Már hosszabb ideje javultak a gazdasági növekedésre vonatkozó kilátások, azonban ez a trend most megtört, és ismét rontottak az idei GDP-prognózison a szakértők. Az eddigi 6,3 százalékos zsugorodás helyett 6,5 százalékosat jósolnak, ami a várakozásoktól jócskán elmaradó harmadik negyedéves tényadatnak tudható be.

Jövőre viszont változatlanul stagnálást vetít előre a Reuters által megkérdezettek köre. A PM a konzervatív tervezés jegyében még mindig valamivel pesszimistább előrejelzést közöl, de már korántsem akkora a ráhagyás, mint néhány hónappal ezelőtt. Ez évre változatlanul 6,7 százalékos GDP-zsugorodással kalkulálnak, míg a 2010-es 0,9 százalékos mínuszt 0,6-re vették vissza a pénzügyi tárcánál, de még így is maradt némi ráhagyás.

Egyre nagyobb a feszültség viszont a büdzsé körül, a jövő évi választásokat nagy valószínűséggel megnyerő Fidesz szakemberei kongatják a vészharangot, az elemzői gárda ennek ellenére nem számít az IMF felé vállalt 3,8 százalékosnál lényegesen nagyobb hiányra. Az idei büdzséhiányt GDP-arányosan továbbra is az előirányzott 3,9 százalékon várják, azonban 2010-ben már magasabb lehet a deficit a 3,8-es célnál: 4 százalék volt a szakértői medián. Az látszik tehát, amennyiben az alap-előrejelzések szerint alakul a növekedés, arra számítanak, nem sikerül felpuhítani a vállalásokat.

nem akar nagyobb deficitet az ellenzék sem

A legnagyobb ellenzéki párt meghatározó gazdasági szakemberei szerint félreértelmezik a szavaikat, amikor többen azt híresztelik, hogy ők nagyobb deficitet szeretnének látni a jövő évi büdzsében.

Matolcsy György, az Orbán-kormány egykori gazdasági minisztere kifejtette: csak annyit állítottak, hogy a jövő évi költségvetés hibás, és ebből adódik 2010-re a 7 százalék feletti deficit. Varga Mihály, a párt elnökhelyettese is ilyen értelmű nyilatkozatot tett az IMF hét eleji sajtótájékoztatóját követően.

A jelenlegi tervekhez képest akár 1200-1300 milliárd forinttal is magasabb lehet a jövő évi büdzsé hiánya – hangoztatták az utóbbi hetekben fideszes politikusok. Számításuk szerint ugyanis az adóbevételek felül-, jelentős kiadások pedig alultervezettek a költségvetési törvényjavaslatban. Hétfőn ugyanakkor a Nemzetközi Valutaalap magyarországi delegációjának vezetője közölte: ekkora túllépést az IMF biztosan nem tolerálna.

Ez minden bizonnyal a Fidesznek sem érdeke, hiszen Matolcsy György éppen a napokban jelezte: kormányerőként a Fidesz is számítani fog az IMF nyújtotta pénzügyi biztonságra.

-->

gazdaság alakulása magyar gdp magyar deficit
Kapcsolódó cikkek