BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vita a fejlesztéspolitikáról

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Magyarország fejlesztéspolitikája egybemosódott az uniós pénzek elköltésével – ami ráadásul túlpolitizált –, s nem jelenik meg benne markánsan az ágazati politika. De ami legalább ekkora gond, hogy a források beérkezése alig látszik meg a gazdasági növekedésünkön, tehát a reméltnél sokkal kisebb mértékben segíti a felzárkózásunkat – jelentette ki tegnap a Gazdasági és Szociális Tanács (GSZT) ülésén Parragh László, a testület soros, illetve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A résztvevők a plenáris ülésen folytatták a decemberben megkezdett vitát arról a tanulmányról, amely a fejlesztéspolitika 2007. és 2008. évi helyzetét vizsgálta.

Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára – elismerve, hogy az anyag számos bírálatát érdemes megszívlelni – arra hívta fel a figyelmet, a testület 2010 elején értékel egy olyan dokumentumot, amely a két-három évvel korábbi időszakról szól, ugyanakkor nem tér ki arra, hogy azóta jelentős előrelépések történtek. A politikus többek között kiemelte, hogy már tavaly jelentősen felgyorsultak a kifizetések, enyhébbé váltak a pályázati feltételek, egyszerűsödött az eljárási rendszer, működik a projektmonitoring.

Abban ugyanakkor a kormány képviselője, illetve a kamarai elnök is egyetértett, hogy két területen mindenképp korrekciót kell végrehajtani: egyrészt egyszerűsíteni kell az intézményi rendszert, másfelől át kell tekinteni a megfogalmazott célokat.

Az ülésen azonban nem sikerült elfogadni a témáról szóló határozatot, mert a tervezethez túl sok módosító javaslat érkezett, ezért a márciusi ülésen térnek vissza rá. Vita alakult ki arról, hogy a fejlesztéspolitika kiemelt céljai között mennyire legyen hangsúlyos a humánerőforrás minősége, a testi, lelki egészségi állapot. De a legnagyobb nézeteltérés abban a kérdésben alakult ki a munkaadók és a civilszervezetek között, hogy a meglévő környezetvédelmi szempontok, programok hogyan egyeztethetők öszsze a gazdasági növekedéssel, a versenyképesség növelésével. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.