Az élénkülés jelei mutatkoznak Németországban
A második negyedévre a jegybank szerint az év kezdetekor a feldolgozóiparban erősen javult keresletnek, valamint az épitőiparban tavasszal várható felzárkózási hatásoknak köszönhetően azzal lehet számolni, hogy ismét beköszönt a konjunkturális élénkülés.
A német jegybank szemszögéből nézve a belföldi fogyasztás jelenleg stabil, a munkaerőpiac helyzete pedig a válság ellenére jobban alakul, mint ahogy tartottak tőle. Közben a szövetségi statisztikai hivatal jelentette, hogy a gazdasági visszaasés ellenére tavaly 154 ezer cég et alapítottak Németországban, 3 százalékkal többet, mint az előző évben.


