Megbukott az elnök kedvenc adóneme
A Barack Obama elnök átfogó pénzügyi reformjának megvalósitásáért folyó viaskodás során az amerikai kongresszus törölte a törvénytervezetből a bankadót, amely 19 milliárd dollár bevételhez juttatta volna a költségvetést.
A kongresszus két házának törvényhozói a Washingtonban tartott záróülésen a bankadónak a törvénytervezetből való törlése mellett szavaztak. Ez engedmény volt az ellenzéki republikánusok részére, akik a Wall Street reformját a szenátusban feltartóztathatták volna.
A módositás után a demokratán most azt remélik, hogy a reform, ahogy Barack Obama elnök kivánta, még a vasárnapi törvényhozási szünet kezdete előtt jóváhagyásra kerül.


