Magyar gazdaság

Buffett: A McDonald’s-ban kéne ennem, ha a kormány nem segít

Warren Buffett saját cége nevében is háláját fejezte ki az amerikai kormánynak, hogy hatékonyan közbelépett a 2008-as válság kirobbanásakor.

"Kedves Sam bácsi! Anyukám mondta, hogy ne felejtsek el köszönő levelet írni Önnek" – kezdi a The New York Timesban megjelenő írását Warren Buffett. A milliárdos befektető számba veszi az elmúlt két évet és aláhúzza, hogy az állam közbelépése gazdasági katasztrófát akadályozott meg.

Buffett a háláját kifejező levélben külön említi Ben Bernanke, Hank Paulson és Timothy Geithner nevét, sőt, George Bush eredményeiről is megemlékezik, hozzátéve, hogy ő maga soha nem szavazott volna rá. Az üzletember leszögezi, hogy az ingatlanpiaci krach nem egyedül amerikai jelenség, hiszen az egész világ abban a tévhitben élt, hogy az ingatlanárak soha nem csökkenhetnek. A Berkshire Hathaway vezetője azért hozzáteszi, hogy valószínűleg cége lett volna az utolsó, amelyik elbukik a válság hatására, de ez csekély vigasz.

Később az MSNBC-nek nyilatkozva Buffett nyilatkozva úgy fogalmazott: a McDonald’s-ban kellene elfogyasztania a Hálaadás napi vacsoráját, ha az amerikai kormány nem lép közbe segélycsomagokkal a válság enyhítésére.

geithner Bernanke kormány Hálaadás Buffett válság
Kapcsolódó cikkek