Ennél lejjebb már nem eshet a kereskedelem
Az élelmiszerek 2,1, az egyéb árucikkek forgalma 1,6 százalékkal esett 2010-ben, utóbbi az üzemanyagok nélkül értendő. A kis gazdasági súlyú csomagküldő szegmens teljesített tavaly a legjobban, a nagyobb forgalmú üzletek közül pedig az illatszert árusítók, ezekben ugyanis dinamikusan bővült tavaly is a forgalom. Benzinkutat viszont általában nem volt jó üzlet üzemeltetni, mivel jókora forgalomesés következett be. Éves szinten a legnagyobb csökkenés az iparcikkek körében volt, de év végére már bővült ez a szegmens.
Ha az egész évet tekintjük, valóban jelentős volt a kiskereskedelmi eladások csökkenése, azonban a második fél évben érdemi változás következett be – hívta fel a figyelmet Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) elnöke. 2010 júliusától ugyanis a legtöbb cikkcsoportban, így az iparcikkeknél is bővülés volt tapasztalható, csak az élelmiszereknél és az üzemanyagoknál csökkent jelentősebben a forgalom a magas árak miatt. Tankolásra ráadásul annak ellenére 14 százalékkal, vagyis 150 milliárd forinttal többet költöttek a fogyasztók, hogy a vásárolt mennyiség 5 százalékkal csökkent 2009-hez képest – emelte ki az érdek-képviseleti vezető. Az idei, 3 százalék körüli gazdasági teljesítménynövekedésnek látható lesz a jövedelmi hatása is Vámos György szerint, aki a nehéz idei évkezdetet követően még vegyes első fél évvel kalkulál. 2011 második részében azonban már érezhető fogyasztásbővüléssel számol a szakember, habár valószínű, hogy az a GDP-növekedés alatt marad. Két fő bizonytalansági tényező még nehezíti az előrejelzést: egyrészt – főleg az észak-afrikai események kapcsán – az üzemanyagok importárának alakulása, másrészt az élelmiszerek világpiaci ára, illetve a hazai termés.
A januártól érvényes szja-szabályok Vámos szerint mindenképpen fogyasztásnövelő hatásúak. Ugyanakkor arra is felhívta a szakértő a figyelmet, hogy az átlag mögött igen eltérő egyedi adatok lehetnek, és még azt sem lehet kijelenteni, hogy a kisebb vagy a nagyobb üzletek lesznek-e a nyertesek, attól függetlenül, hogy utóbbiakat még válságadó is sújtja.
Ugyancsak az eladások növekedését vetítette előre 2011-re Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzője, a távirati irodának nyilatkozó közgazdász azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a hetekben bemutatandó kormányzati reformcsomag érdemben felülírhatja az eddigi várakozásokat. Lehetnek olyan döntések, elsősorban a szociális kiadások lefaragása vagy a gyógyszerkassza támogatásának csökkentése, amelyek visszafogják a fogyasztást – tette hozzá. A gyógyszertámogatások csökkenése e termékek drágulásával járhat, ez növelheti az inflációt, és ugyancsak a kereslet visszafogását eredményezheti.
Az idén az adóváltozásokon túl is jut egyszeri jövedelemhez a lakosság, nevezetesen a magán-nyugdíjpénztári vagyon államhoz visszautalt részéből a reálhozamhoz, amelyet vélhetően az érintettek többsége készpénzként vesz fel. Ez az összeg április-májusban dobhat majd valamennyit az eladásokon. Emellett fontos tényező továbbra is a svájci frank árfolyamának alakulása, amely az év elején ismét szorongatta a devizahiteleseket. Amennyiben rendeződik a bajba jutott EU-tagállamok helyzete, ismét gyengülhet a frank árfolyama, és ez áttételesen szintén a hazai fogyasztásban jelenhet meg pozitívumként.


