Magyar gazdaság

Ecofin: Keményebb reformok, szigorúbb banki stressz tesztek

Lendületet vett az európai gazdaság talpra állása, de a államadósságok problémájának kezelésére strukturális reformok kellenek - mondta Olli Rehn, az Európai Unió (EU) gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős biztosa Gödöllőn, az EU gazdasági és pénzügyminisztereinek (ECOFIN) kétnapos informális tanácskozását záró sajtótájékoztatón.

Olli Rehn aláhúzta: a Portugáliának szánt pénzügyi támogatási program feltételeinek egyeztetését haladéktalanul és ütemesen elkezdik. Felhívta a figyelmet arra, hogy a G20-ak közelgő tanácskozásán a G20 államoknak foglalkozniuk kell a globális gazdasági egyensúlytalanság problémakörével is. Azokban az államokban, ahol nagy az államháztartási hiány, ott strukturális reformokat kell végrehajtani, ahol pedig magas a többlet, ott a belső fogyasztást kell erősíteni - mondta.

Olli Rehn kiemelte: az európai pénzügyi rendszer megerősítése érdekében a következő banki stresszteszteket a korábbiaknál szigorúbb feltételekkel hajtják végre, erőteljesebb tőkekövetelmények érvényesítése mellett.

Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke elmondta: a foglalkoztatás és a alakulását nézve fontosak az eurózóna legutóbbi adatai, ezek is a kilábalás erősödését mutatják. Egyúttal pozitív irányú kockázatok is jelentkeznek a világban, például az, hogy a globális jobban nő, mint azt korábban a szakértők várták.

Trichet kiemelte: az államháztartások rendbetétele, a strukturális reformok azért is nagyon fontosak, mert nélkülük az egyes államok nem tudják kihasználni növekedési potenciáljuk. Arra a kérdésre válaszolva, hogy mi a véleményük az európai szakszervezetek budapesti megmozdulásával kapcsolatban, az EKB elnöke és az uniós biztos egybehangzóan azt mondták: a szakszervezeteket fontos szociális partnereknek tekintik és folyamatos dialógusban vannak az európai szakszervezetek képviselőivel, vezetőivel.

 

Trichet Európai Központi Bank Bank stressz teszt Ecofin rehn költségvetés
Kapcsolódó cikkek