A kockázat minimalizálásának mikéntjeire adott válaszok rendkívül széles skálán mozognak, ezek közül a 3 legjellemzőbb alternatíva előnyei és hátrányai az alábbiak:
A házilag készített és egy ellenőrzésen már átment transzferár nyilvántartás jó kiindulópontot jelenthet, lényegesen egyszerűbb csak az adatokat frissíteni, de ennek két okból is jelentős kockázata van! Egyrészt a friss – 2010. január 1-től hatályos - jogszabály-változásoknak nem biztos, hogy megfelel a korábbi dokumentáció, másrészt az ellenőrzési tendenciák is változtak az elmúlt 1-2 évben, ráadásul egyre képzettebb revizorok mennek ki a cégekhez. Ennek megfelelően sokkal mélyrehatóbbak a vizsgálatok formai és tartalmi szempontból is, tehát amit elfogadtak korábban, azt a következő évben semmilyen garancia nincs rá, hogy megfelelőnek találják, amint erre több példát is láttunk a közelmúltban - olvasható a Transferpricing Kft. elemzésében.
Az anyavállalat által adott központi transzferár dokumentáció szintén jelentős könnyebbséget jelenthet az itthoni kapcsolt vállalkozásoknak, de önmagában nem elégséges, mégis sok helyen a leánycégnek csak ez áll rendelkezésére és kevesen tudják, hogy ebben az esetben el kell készíteni a specifikus nyilvántartást is!
A legtöbb társaság szerint még mindig külső szakértő által készített transzferár nyilvántartás a legmegnyugtatóbb a kockázat minimalizálása szempontjából, de kétségkívül ez a legköltségesebb megoldás is.
Az adóhatóság ellenőrzési gyakorlata nem egységes, az egyes ellenőrzési osztályok gyakran korábbi megállapításaikat „precedensként” alapul véve állnak hozzá egy-egy újabb társaság kapcsolt tranzakcióinak elemzéséhez. Fokozottan fókuszban van a veszteséges ügyletek, a külföldről kapott menedzsment és központi szolgáltatások, a kölcsönügyletek és cash-pool rendszerek vizsgálata.
Várhatóan nem lesz zökkenőmentes azoknak a társaságoknak az élete sem, akik úgy döntöttek, hogy a 2010-es transzferár nyilvántartásukat már az ún. EU-TPD formában kívánják elkészíteni, hiszen a revizorok többsége csak elvétve találkozott ilyen – többnyire az anyavállalat által készített – transzferár dokumentációval. Ráadásul sok társaság eddig sem szerződésenkénti, hanem összevont, egy központi funkcionális elemzéssel, piacelemzéssel, társaságbemutatással rendelkező dokumentációt készített, vagyis részben már az EU-TPD formai felépítése szerint dolgoztak.
Fontos látni azt is, hogy – bár a 2010-es jogszabály változások részben egyszerűsítették a nyilvántartások elkészítésének módját – a magyar szabályozás még mindig az egyik legszigorúbbnak számít Európában, ráadásul az Adóhatóság a PM rendelet előírásait „felpuhító” alapelveket hajlamos figyelmen kívül hagyni egy-egy vizsgálat során. Sok esetben ez a helyzet cégcsoporton belüli konfliktus forrása is lehet: a magyar társaságok transzferár felelőse tisztában van a fennálló kockázatokkal, azonban a külföldi cégvezetés – a fenti helyzet ismeretének hiányában – jóhiszeműen bízik a központi transzferár rendszer helyességében, elegendő voltában és feleslegesnek tartja további erőforrások összpontosítását a helyzet kezeléséhez.
Meglepően sok olyan cég van még jelen pillanatban is a piacon, akik nem készítenek semmilyen transzferár dokumentációt, mivel a társaságok – a szükséges mutatószámok hiánya miatt – tévesen úgy gondolják, hogy méretüket tekintve nem érik el a középvállalkozási kategóriát. A Kkv. tv. azonban világosan fogalmaz: a besorolásnál – konszolidált beszámoló hiányában – minden kapcsolt vállalkozás adatait össze kell adni és ezzel a számítással már a legtöbb esetben nyilvánvalóvá válik a transzferár dokumentációs kötelezettség ténye.
