BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

OECD: Hideget, meleget is kapott a kormány

Kapott elismerést, de kritikát is a kormány az OECD-től, miközben Orbán Viktor új gazdasági világrendet vetít előre. Versenyképesebb államot kíván teremteni, de a népesedési folyamatokra is figyelmet fordít.

Kritizálta a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a magyar kormány legnagyobb horderejű lépéseit, de az adósságcsökkentést támogatja. A második nyugdíjpillér megnyirbálása és a különadók helyett szerencsésebbnek tartaná az adózói bázis szélesítését és vagyonadók bevezetését – derült ki a szervezet Út a növekedéshez című tanulmányából. A fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából budapesti konferenciát rendező intézmény ugyanakkor az adósságcsökkentési törekvéseket támogatja – derült ki a főtitkár, Angel Gurría rendezvényen tartott beszédéből.

Ugyanitt Orbán Viktor miniszterelnök elismerően szólt az OECD-ről, amelynek szakmai anyagait kiegyensúlyozottnak tartja, és külön kiemelte, hogy a szervezet nem avatkozik be a tagországok belpolitikájába. A kormányfő a magyar gazdaságpolitika sajátos, nem szokványos eszközeinek bevetését emelte ki és ajánlotta az OECD figyelmébe, mint például a demográfiai kérdéseket is kezelő, egykulcsos családi adórendszert.

Orbán elsősorban azt hangsúlyozta, megdőlt az a nézet, miszerint lehet munka nélkül is értéket teremteni. Erre a káros szemléletmódra vezette vissza az elmúlt évtizedek spekulációja által véghezvitt rombolást. A fő problémakörnek az eladósodás mellett a népesedési gondokat nevezte, amely a tengerentúli véleményekkel ellentétben Európában nem kezelhető a bevándorlással. Az államot nem szabad kizárólag versenyhátrányként értelmezni – hangsúlyozta Orbán. Ha van egy jó politikai menedzsment, ha gyors, keveset költ, deregulál, kooperatív, akkor versenyelőnynyé is válhat.

„A kormány valamennyi programja azokon a legjobb gyakorlatokon alapul, amelyeket a nemzetközi szervezettől kaptunk” – mondta a Széll Kálmán-tervvel kapcsolatban Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az OECD tanulmányának bemutatóján. A szervezet főtitkára viszont azt hangsúlyozta, hogy a munkahelyteremtést a munkát és a vállalkozásokat terhelő adók mérséklésével kell olcsóbbá tenni. A konferencián szintén részt vevő Demján Sándor üzletember, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke kifejtette: minden adó végső soron a vállalkozásoktól folyik be, ezért a kilábalás alapjait is ezektől kiindulva kell megtalálni. Hozzátette: Európa foglalkoztatási szerkezete teljesen eltorzult, mert kevesen dolgoznak a termelésben fizikai munkásként. Ez oktatási rendszer kérdése is Demján szerint, volt például olyan év, hogy többen jelentkeztek Magyarországon pszichológusnak, mint mérnöknek.

Miként az OECD vezetője, a magyar vállalkozó is elismerően szólt a kormány adósságcsökkentési törekvéseiről. A készülő alkotmányban rögzítendő 50 százalékos GDP-arányos államadósság-maximumot külön kiemelte. Szakértők ugyanakkor ezt többször kritizálták, mondván, nem elég kifinomult szabályozó eszköz, ezért válságok idején inkább fékezi a gazdaságot, ugyanakkor a meglévő közpénzügyi törvényeknél átláthatóbb helyzetet teremt a lengyelországihoz hasonló megoldás.

Problémák Magyarországon

Az OECD szerint Magyarországon az idősebbek számára túlságosan könnyen elérhető rokkantsági járadékok csökkentik a korosabb munkavállalók foglalkoztatási rátáját. A szervezet szerint az ő munkaerő-piaci részvételüket a továbbfoglalkoztatást terhelő adók csökkentése, valamint a korkedvezményes nyugdíjprogramok fokozatos megszüntetése révén kell elősegíteni. Ezzel a vállalkozói érdekképviseletek vezetői is egyetértenek.

Magyarországon az egyszemélyes és az egykeresős háztartásokat terhelő átlagos adóék mértéke az OECD viszonylatában a legmagasabbak közé tartozik – mutatott rá a szervezet elemzése. Ez ösztönzi az adóelkerülést és a feketemunkát, csökkenti a munkaerő-kihasználást. Az OECD szerint Magyarországon nem került sor a közigazgatás reformjára sem, a szolgáltatásnyújtás pedig a jelenlegi formában nem költséghatékony. Gyenge a helyi önkormányzatok közötti együttműködés is.

Magyarországon az egyszemélyes és az egykeresős háztartásokat terhelő átlagos adóék mértéke az OECD viszonylatában a legmagasabbak közé tartozik – mutatott rá a szervezet elemzése. Ez ösztönzi az adóelkerülést és a feketemunkát, csökkenti a munkaerő-kihasználást. Az OECD szerint Magyarországon nem került sor a közigazgatás reformjára sem, a szolgáltatásnyújtás pedig a jelenlegi formában nem költséghatékony. Gyenge a helyi önkormányzatok közötti együttműködés is. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.