Magyar gazdaság

Rehn: Nincs "B-terv" Görögország számára - Bőghet a fűnyíró

Nincs „B-terv” Görögország számára, hogy elkerülje az államcsődöt – szögezte le határozottan egy Brüsszelben kiadott közleményében Olli Rehn, a gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztos. A Reuters hétfőn több forrásra hivatkozva úgy értesült, az Európai Unió már egy vészforgatókönyvvel is felkészült arra az esetre,ha a görög parlament nem fogadja el a következő megszorító csomagot.

A héten Görögország súlyos helyzettel szembesül – írta közleményében Olli Rehn az EU gazdaságért és monetáris ügyekért felelős biztosa. Nem csak az ország pénzügyi fenntarthatósága és gazdaságának stabilitása a tét, hanem az egész eurózónáé. Ahogy fogalmazott, bízik a görög politikai döntéshozók józan ítélőképességében, akiknek a vállán a teljes ország sorsa nyugszik.

A Reuters hétfőn arról számolt be, hogy az eurózóna döntéshozói is szkeptikusok azt illetően, hogy a görög parlament elfogadja a költségcsökkentő csomagot. A kormánypártnak ugyanis mindössze öt képviselőnyi többsége van a döntéshozásban, s négy képviselő egyelőre nem tudta megmondani megszavazza, vagy elutasítja a programot. A hírügynökség szerint ezért Brüsszel egy „B-tervet” dolgozott ki, az új hitelprogram egyik lépéseként olyan garanciát adnának a görög állampapírokra, amely révén az a legjobb hitelminősítést – AAA-t – kapna.

Rehn azonban cáfolta az értesüléseket, úgy véli, az egyetlen mód, hogy Görögország elkerülje az azonnali csődöt, az az, hogy elfogadja és sikeresen véghez vigye a tervezett költségcsökkentési programot, amely részben tartalmazza a közép-távú privatizációs stratégiát és fiskális lépéseket. Ezt el kell fogadniuk a görögöknek ahhoz, hogy lehívhassák az IMF-EU következő részletét.

„Azoknak, akik más alternatívára spekulálnak, azoknak világosan azt üzenem, hogy nincs B-terv a csőd elkerülésére. Az továbbra is hajlandó segíteni Görögországnak, de csak akkor, ha Görögország is segít magán” – fogalmazott a biztos.

A görög lakosság kedden ismét általános sztrájkot hirdetett, jelezvén, nem kérnek a változtatásokból. A tiltakozók egy csoportja feliratot függesztett az Akropoliszra, amelyen azt hirdetik: „ A népnek ereje van, s soha nem adja fel”. Az általános demonstráció 48 óráig tart. A parlament kedden kezdte a megszorító csomagról szóló vitát a parlamentben.

IMF megszorítás biztos hitel Brüsszel Görögország tüntetés rehn
Kapcsolódó cikkek