Eddig 60 millió forintot adtak önként a közösbe
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese beszámolt arról is, hogy az államadósság csökkentésére beérkezett egyéni felajánlások jelenleg körülbelül hatvanmillió forintnál tartanak, azaz az elmúlt egy hónapban körülbelül tízmillió forintnyi pénz érkezhetett.
A civil kezdeményezést kézben tartó alap egyébként a következő hónapokban roadshow-kon is népszerűsíti majd akcióját, így várhatóan megugrik majd a felajánlások összege. A szakember nem kommentálta azt a hírt, hogy az adósságcsökkentésre esetleg szükség lehet a nemrégiben állami tulajdonba került Mol-pakett egészének vagy egy részének értékesítésére.
Borbély László elmondta azt is, hogy legutóbbi, június végi államkötvény-aukció ismét komoly, több mint háromszoros lefedettséget hozott, jelentős külföldi érdeklődés mellett. A legnagyobb túlkereslet a hároméves papírra volt, nagyon népszerű volt az ötéves futamidejű kötvény is, de még a legkevésbé keresett tízéves papíroknál is két és félszeres volt az érdeklődés, amit igencsak irigykedve figyelhettek Nyugat-Európában.
Az aukciók sikerét a szakember a Széll Kálmán-tervvel, illetve a konvergenciaprogrammal szembeni bizalommal, valamint a dél-európai piacokról a befektetőket hozzánk terelő nemzetközi helyzettel magyarázta.


