BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Economist: A Fidesznek szórakozás Gyurcsányt a kínpadon látni

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A szegényebb országoknak nagy szüksége van beruházásokra és az anyagilag stabilabban álló társaik segítségére, hogy javítsanak a saját magukról kialakított képen és elkerüljék a komolyabb zökkenőket. Éppen ezért érthetetlen, hogy több volt szocialista országban a politikusok épp ennek az ellenkezőjét teszik. Az egyik kegjobb példa erre Orbán Viktor.

A 2010 májusában megválaszott miniszterelnök ugyanis többször felhördülést keltett több törvény keresztülerőszakolásával is, így hangos kritikák érték a különadókat, a médiatörvényt és a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét megnyirbáló rendelkezéseket is - írta az Economist.

A legutóbbi hasonló felzúdulást kiváltó akció az államadósság növekedését kivizsgáló bizottság felállítása volt, mely a 2002 és 2010 között regnáló három miniszterelnök, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon tevékenységét hivatott kivizsgálni. Az eredményeket az ügyészek kapják meg, a kormányzat a jogi eljárás lehetőségét sem zárta ki.

A hetilap szerint fő célpontnak tekintett Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök úgy fogalmazott: a lépés nem más, mint politikai manőver. Bár a Fidesz hívei számára szórakoztató látványosság lehet a volt miniszterelnököket a kínpadon látni, a bizottsági kivizsgálás vajmi keveset javít az ország már így is megtépázott külföldi megítélésén.

De nem Orbán Viktor az egyetlen, aki hasonlóan szembefordul a logikusnak tűnő útiránnyal. Grúzia "örökös" miniszterelnöke, Miheil Szaakasvili, a mandátum lejárta után is pozíciójában marad, beállva az olyan, posztszovjet autokraták sorába, mint Vladimir Putyin és a fehérorosz Lukansenko. 2009-ben Vaclav Klaus cseh elnök kisiklatta a Lisszaboni Egyezmény elfogadtatását, nemrég pedig nyugati diplomatákat ostorozott, akik támogatásukról biztosították a prágai melegfelvonulást.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.