Magyar gazdaság

Hell a chipsadó-mentességről - Véletlen egybeesés

Új összetétellel gyártják és árusítják szeptember végétől Magyarországon a Hell Energy energiaitalt, amely így nem esik a tegnap bevezetett chipsadó hatálya alá – hangzott el a Hell Energy Magyarország Kft. sajtótájékoztatóján.

Mint azt Szabari József, a társaság régióigazgatója elmondta, a magyar cég már több mint egy éve kezdte el fejleszteni az új termékét, ezt a folyamatot felgyorsította a chipsadó bevezetése. Az új receptúra szerint készülő energiaital hozzáadott koffein helyett matétea- és teobrominkivonatot tartalmaz, így nem vonatkozik rá a magas koffeintartalmú üdítőitalokra kirótt literenkénti 250 forintos csupán a magas cukortartalmú üdítőkre vonatkozó 5 forint/literes sarc.

A Hell Energy számára tulajdonképpen kapóra is jött a chipsadó, a versenytársak ugyanis jelentős áremelésre kényszerülnek miatta. „Szerencsés, de véletlen egybeesés az adó bevezetése és az új termékkel való piacra lépés. Mindazonáltal egyesített hatásuktól két számjegyű forgalombővülést, valamint a piaci részesedésünk további növekedését várjuk” – mondta lapunkak Szabari József.

Hozzátette: az ital ára enyhén, de nő majd, mert a felhasznált alapanyagok drágábbak. Először csak hazánkban vezetik be az új terméket, a későbbiekben lehet, hogy exportálják. A 2006-ban született Hell márka piacvezető hazánkban, ez év júliusában az értékesített darabszám tekintetében 17,9 százalékos volt a részesedése. A terméket 28 országba exportálják. A cég az idén 4,5 milliárd forint zöldmezős beruházással gyártócsarnokot épített Szikszón.

ár energiaital koffein export chipsadó
Kapcsolódó cikkek