Matolcsy: Megszorítás helyett adóbehajtás
A gazdaság stagnálása ellenére a kormány ragaszkodik az egységes, 16 százalékos adókulcshoz – derült ki tegnap azon a sajtótájékoztatón, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök és a tizenegy közgazdász tanácskozása után tartott Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.
A többórás megbeszélésen arról volt szó, hogy milyen módon lehetne betömni az idei költségvetésben keletkező 100 milliárd forintos lyukat, amellett, hogy a 2012-re tervezett 3 százalék alatti deficit elérése is tartható legyen. „A kormány kihelyezett ülésén, hétfőn és kedden tárgyal a költségvetésből az idén hiányzó 100 milliárdos lyuk eltüntetéséhez szükséges intézkedésekről” – összegezte Matolcsy György. Hozzátette: a forgalmi adókat hatékonyabban kell beszedni, mert 600 milliárd forint nem folyik be a büdzsébe erről a területről.
A nemzetgazdasági miniszter közölte: az egykulcsos szja-nak köszönhető, hogy ma már nem zuhan Magyarországon a fogyasztás. Bod Péter Ákos korábban azt mondta: az szja-kulcsok csökkentése helyes lépés volt, azonban a mértéke már vitatható, különösen azért, mert az adóbevétel-kiesést a válságadók kivetésével kompenzálta a kormány. Matolcsy György szerint a kiválasztott közgazdászok egyetértettek abban is, hogy a mostani pénzügyi válság erőteljes, új kockázatot jelent az országnak, és akár 8-10 évig is elhúzódhat, ahogy abban is, hogy bár Magyarország eltávolodott a válság magjától, de továbbra is veszélyes a helyzet a gazdaság sebezhetősége miatt.
A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.


