BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fantasztikus adat segítette a forintot a tengerentúlról

A kedvező amerikai munkanélküliségi adat hatására javult a kockázatvállalási étvágy a nemzetközi piacokon, amelynek hatására a forint is erősödni tudott.

Az Egyesült Államokban 103 000 munkahelyet teremtett a magánszektor – közölte a Munkaügyi Minisztérium. Az adat jóval kedvezőbb, mint a MarketWatch által megkérdezett közgazdászok konszenzusa, ugyanis az elemzők 53 ezres bővülést prognosztizáltak. A munkanélküliség azonban továbbra is magas, nem változott a 9,1 százalékos szintről.

A felülvizsgált augusztusi adat pedig 57 ezer lett, miközben az előzetes becslés azt mutatta, hogy egyetlen új munkahely sem született.

Az Egyesült Államokban a határidős vezető tőzsdeindexek emelkedni tudtak, és a nemzetközi befektetői hangulat javult.

A forint a délelőtti meredek gyengülés után a nap folyamán nagyrészt ledolgozta hátrányát, és a délelőtti 298,5 feletti árfolyamról 296,5 közelébe került. Az adat megjelentése után tovább erősödött a hazai deviza, 295,5 forint alatt jegyzik az eurót.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.