BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túltartalékolt eddig a kormány

Október végére 1,9 milliárd euróval mérséklődtek Magyarország nemzetközi tartalékai – derült ki az Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb statisztikájából.

A szeptember végi, 38,8 milliárd eurós csúcsról 36,9 milliárd euróra esett vissza a tartalékszint. A csökkenésben már szerepet játszhatott az is, hogy a jegybank a kereskedelmi bankok részére lehetőséget biztosít a szükséges devizamennyiség
piacon kívüli, a tartalékok terhére történő átváltására. Az erre fordított összegről november 14-én külön tájékoztatást is ad az MNB, a lehetőséget a forint árfolyamának védelmében, a devizakereslet és kínálat egyensúlyának megbomlása ellen biztosítják.

Eddig növekvő tendenciát mutatott a tartalékszint, noha voltak korábban is hullámzások, a mostanihoz hasonló havi csökkenés még nem volt. Ebben az időszak végén lejáró, egymilliárd eurós devizakötvény lejárata is szerepet játszott. Erre azonban már év elején készült a kormány, mivel az év első felében piacra dobta az egész évre szükséges devizakötvény-mennyiséget, így gyakorlatilag túltartalékolt azóta.
A lépés akkor meglepte a szakértőket, de azóta bebizonyosodott, hogy szerencsés volt, hiszen akkor még lényegesen kedvezőbb feltételek mellett lehetett forrást bevonni. A befektetők optimizmusát akkor még nem rontotta le olyan mértékben az eurózóna jövőjével kapcsolatos bizonytalanság, mint jelenleg.

Jövőre viszont további jelentős devizakötelezettségek merülnek fel a kormány számára. A devizatartalék számottevő csökkenése viszont eltántoríthatja a befektetőket a magyar papíroktól, így nem valószínű, hogy annak rovására lehetne időt nyerni. A tartalékpolitikát egyébként a Magyar Nemzeti Bank határozza meg, többek között a felmerülő külső finanszírozási igény, illet-ve az import devizaigénye alapján.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.