BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új adószabályok tucatjai jönnek - Magasabb illeték, drágább perek

Adótörvények, önkormányzati törvény, költségvetés és többtucatnyi más, a gazdasági élethez kötődő téma szerepel a parlament e heti napirendjén.

Az ügyek súlyát jelzi, hogy az ülés ezúttal a szokásoktól eltérően nem csupán hétfőn és kedden tartott, hanem az egész héten át húzódik. Jellemző a feszített munkatempóra, hogy például a 2012-es büdzsét megalapozó törvények vitájára tegnap hajnali 2 óra körül került sor.
A legnagyobb változtatás egyértelműen az adócsomag módosító javaslataival jött el: többtucatnyi kormánypárti módosítóra bólintottak rá a hétfőn késő estig húzódó szavazáson. Azt már az ülés előtt tudni lehetett, hogy az eva mégis megmarad, az eddiginél magasabb kulccsal, de sok fontos kérdésre csak a szavazáson derült fény.

Ingatlanadó nem lesz, az önkormányzatok adókivetési jogának szabályai nem változnak. Új adófajtákat nem vethetnek ki a települések – ennek a következményei minden bizonnyal visszaköszönnek az önkormányzati törvény vitájában is, a települési mozgástér korlátozásának fő ellentételezése lett volna a nagy adókivetési jog.
Létrejön a szociális hozzájárulási adó, egyesítve az egészségbiztosítási járulékot, a munkaerő-piaci járulékot és a nyugdíj-hozzájárulást. Jöhet a baleseti adó is – napi 83, vagyis évente nagyjából 30 ezer forintnál nem lehet ez több gépkocsinként. Változtak a chipsadó szabályai, például adókötelesek lett a gyümölcsízek, és kedvezményes,
70 forintos adókulcs alá került a kakaó.

Megnőtt több illeték: miután kötelezővé válik a kamarai tagság a cégeknek, évente 5000 forintot kell fizetniük. Drágább lesz a pereskedés is, az illetékalapok 100–250 ezer forinttal nőnek. Döntöttek arról is, hogy 2012. február 29-ig kell átállítani a pénztárgépeket a 27 százalékos áfakulcsra. A zárószavazást jövő hétfőn tarthatják, aznap még érdemes lesz figyelni az utolsó pillanatokban benyújtott módosító javaslatokat.

Maradhat az áram a nem fizetőknél

Szigorítaná Lázár János, a Fidesz-frakcióvezetője az áram kikapcsolásának szabályait. Indítványa szerint az áramkereskedők csak az energiadíj-tartozás után kezdeményezhetnék a nem fizető fogyasztó lekapcsolását a hálózatról, a rendszerhasználati díjakkal kapcsolatos elmaradások miatt nem.

Kérdés, hogy ez mennyire biztosítható, ha a nem fizetők tartozását szinte lehetetlen volna behajtani.

Kérdés, hogy ez mennyire biztosítható, ha a nem fizetők tartozását szinte lehetetlen volna behajtani. -->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.