Merkel: A németeket aggasztja, hogy Kína mindent tud, amit ők
"Nem a valutánk van válságban, hanem adósságválsággal és a versenyképesség válságával szembesülünk" - hangoztatta Merkel csütörtökön Pekingben, a Kínai Társadalomtudományi Akadémián tartott beszédében. Kínában az utóbbi időben hangos kétségek hangzottak el arról, vajon az euró túléli-e a dél-európai országok adósságválságát. "Az utóbbi három évben nagy haladást értünk el" - hívta fel a kínai hallgatósága figyelmét a néhány nappal korábban jóváhagyott fiskális paktumra, amely nagyobb költségvetési stabilitást és nagyobb versenyképesség megteremtését irányozza elő.
A német kancellár - a Handelsblatt tudósítása szerint - kiemelte, hogy az euróországok a közösség érdekében lemondanak szuverenitásuk egy részéről. "Ha nem vagyunk készek arra, hogy lépésről-lépésre érvényt szerezzünk a költségvetés ellenőrzésének, Európa nem lesz sikeres". A Handelsblatt ezzel kapcsolatban megjegyezte: óriási segítséget nyújtana a német kancellárnak, ha Peking a bizalom jeleként bejelentené az európai államkötvények erőteljesebb megvásárlását. Ez részben tehermentesítené Németországot, ugyanakkor egyelőre nem úgy tűnik, mintha Kína különösebben részt akarna venni az eurómentésben.
Merkel felszólította a kínai vállalatokat arra, hogy az eddiginél többet fektessenek be a német gazdasági életbe. Ugyanakkor a kinai piac nagy jelentőségére tekintettel az eddiginél nagyobb védelmet sürgetett a szellemi tulajdon tekintetében és korrekt feltételek megteremtését kérte a külföldi vállalatok részére. Megfogalmazása szerint a német vállalatokat aggasztja, hogy elveszítik népszerűségüket, ha "Kína már mindent tud, amit Németország tudott".


