BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyarok építenének vízműveket Szaúd-Arábiában

Vízművek építésének és üzemeltetésének lehetőségeiről, a szennyvíztisztítás területén történő együttműködésről és szakemberek cseréjéről tárgyalt Abdallah al-Huszain szaúdi víz- és energiaügyi miniszter és Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár pénteken Budapesten.

A megbeszélés utáni tájékoztatón a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta: Szaúd-Arábiában mélységi vizeket használnak, illetve a tengervíz sótalanításával állítják elő az évi csaknem kétmilliárd köbméter vizet, amire az országnak szüksége van.

A tárgyaláson felmerült az együttműködés lehetősége vízművek építésében és üzemeltetésében, illetve a szennyvíztisztítás területén - közölte Illés Zoltán. Hozzátette, hogy Szaúd-Arábiában különösen fontos a víz újrahasznosítása, hatékony felhasználása, Magyarország pedig ezen a területen technológiákkal, mérnöki tudással rendelkezik. Egyeztettek szakemberek cseréjéről is.

A megbeszélésen megállapodtak abban, hogy a konkrét programokról a közeljövőben szakértői szinten folytatódnak a tárgyalások, egészen a megvalósításig - közölte a környezetügyért felelős államtitkár.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.