BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aszály, földtörvény: bajban a tehenészetek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Jelentős károkat okoz a hazai tehenészeteknek, illetve tejtermelőknek az idei aszályos nyár nyomán fellépő takarmányhiány és a növényi termékek drágulása, valamint komoly, napi 1 millió literes kiesést eredményezett a hőstressz a tejhozamban is – hangzott el a Szarvasmarhatenyésztők Országos Választmányának tegnapi ülésén Budapesten. Az eseményen résztvevő megyei elnökök komolyan kritizálták a kormányzat által beterjesztett földtörvényt is, egyetértve abban: ha azt a jelenlegi formájában fogadnák el, az számos tehenészet felszámolásához vezetne.

Az eseményen elhangzott: az ország csaknem minden térségében jelentős károkat okozott a takarmánynövényekben a kevés csapadék és a forróság. A takarmány szűkössége is drágítja az árakat, van olyan felvásárló, aki már 70 ezer forintot is adna a kukorica tonnájáért, ám az állattartók nem tudnak versenyezni a bioetanol-üzemekkel, amelyek már felvásárolták a készleteket. Hasonló a helyzet a szénával és a szalmával is, amely szintén szűkösen áll rendelkezésre, és az ipari felvásárlók aránya ezen a téren is jelentős. Ebben a helyzetben sem kapnak többet egy liter tejért 80–83 forintnál.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.