Magyar gazdaság

Kiszivárgott: Ezek az IMF-tárgyalások kritikus pontjai

Az Európai Bizottság úgy látja, a magyar állam jövőre sokkal nagyobb költségvetési hiányt hoz majd össze, mint azt a kormány most tervezi. Az IMF-es delegáció csendes profizmussal kérdezte végig a magyar gazdaság fontos szereplőit, a nagy képet akarták összerakni a gazdaságról – írja az [origo].

"Volt egy kellemes vacsora Varga Mihállyal és egy kellemetlen találkozó Orbán Viktorral" – mondta az [origo]-nak az IMF és az Európai Bizottság delegációjával megbeszélést folytató névtelenséget kérő, közgazdászként dolgozó forrása. A lap három, neve elhallgatását kérő, az IMF-fel az elmúlt napokban egyeztető forrástól szerzett információkat arról, hogyan zárult a tárgyalások első szakasza.

Egy, a megbeszéléseken szintén részt vevő másik forrás azt mondta az [origo]-nak, hogy az IMF és az Európai Bizottság közül - ahogyan várható volt - az utóbbi a keményebb fél. Ő is megerősítette, hogy mindkét szervezet most alapvetően információkat gyűjtött be a magyar gazdaságról, a pénzügyi rendszer állapotáról, a költségvetés helyzetéről és az egyes részterületekről (BKV, MÁV, uniós források felhasználása). Ezért inkább kérdeztek, adatot gyűjtöttek a nemzetközi szervezetek delegációi, mintsem határozott, kikristályosodott álláspontjukkal hozakodtak elő - érzékeltette a helyzetet forrásunk.

Egy-egy utalásból, véleményfoszlányból azonban ki lehetett olvasni dolgokat, amelyek a bizottság és az IMF hozzáállásához vittek közelebb - jelezte mindhárom forrásuk. Több olyan ügy is van, ahol mély szakadék húzódik a magyar oldal és a másik fél álláspontja között.

A jegybankra is kivetett tranzakciós adót a bizottság egyáltalán nem fogadja el, az EKB véleményére támaszkodva uniós jogot sértőnek ítéli, ezért egyetlen fillér költségvetési bevétellel sem számol ebből az adónemből. Az EKB szerint a jegybankadó megvalósítaná az EU-ban tiltott monetáris finanszírozást, Brüsszel pedig azért akarja kiirtani, mert precedenst teremthetne. Pedig az MNB adójából évi 100-120 milliárd forint bevételt vár a kormány – írja az [origo].

A jegybank megadóztatása miatt egyértelműen az EU a dühösebb fél, hiszen az euróövezet központi bankjával már a jegybanktörvény módosításai miatt is több ízben összeakasztotta a bajszát a kormány. "Az EKB és az EU vezetői jogosan érezhetik, hogy a kormány rendszeresen és tudatosan hergeli őket" - fogalmazott közgazdász forrása a lapnak.

A bizottság és az IMF emberei rossz néven vették azt is, ahogy a kormány a 2013-as költségvetésről döntött. A költségvetési szavazás során fiktív bevételekkel ellensúlyozták a kiadásnövelést, valamint beépítették azt a 300 milliárdosra taksált munkahelyvédelmi akciótervet, amelynek a nemzetközi szervezetek szerint nincs meg a fedezete a jövő évi költségvetésben. Pedig a célokkal, a nehéz helyzetű társadalmi csoportok munkában tartásával, munkához segítésével egyetértenek. A makrogazdasági környezetet is érdemben rosszabbnak gondolják a nemzetközi szervek, mint a kormány - derült ki az IMF-fel egyeztetők beszámolójából.

Ebből a három összetevőből pedig az következik, hogy a bizottság elszálló költségvetési hiányt lát jövőre. A lap információi szerint közel kétszer akkora deficitet vár, mint a kormány által ígért 2,2 százalékos GDP-arányos hiány. A különbség körülbelül 600 milliárd forint.

Megszólalt a főtárgyaló is

Ősz végére állapodhat meg Magyarország a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval; a vitatott témák között szerepel a jövő évi makropálya megalapozottsága, a aránya a foglalkoztatásban és a tranzakciós illeték kiterjesztése a jegybankra - közölte Varga Mihály, a tárgyalásokat vezető miniszter csütörtökön az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. 

Az IMF/EU pénzügyi csomagról július 17-én kezdődött és most lezárult első egyeztetési kört a magyar főtárgyaló a tervezettnek megfelelőnek nevezte, és azt mondta, hogy mindkét fél hasznos helyzetértékelésen van túl.
Varga Mihály közölte, hogy egyetértés van a tárgyalófelek között például abban, hogy meg kell erősíteni a jövő évi makropálya és költségvetés megalapozottságát, az ehhez felhasználható eszközök megítélésében azonban véleménykülönbség mutatkozik.

A miniszter a nézetkülönbségek között említette, hogy az IMF/EU-delegáció szerint a foglalkoztatásban magas a költségvetési szféra aránya. Erre Varga Mihály szerint az a helyes válasz, hogy a versenyszférában dolgozók létszámának növelését kell támogatni, s akkor az arányok is javulnak. A költségvetési szféra további létszámcsökkentése ugyanis nemcsak gazdasági, hanem szociális kérdés is.

A pénzügyi szférát terhelő tranzakciós adóval kapcsolatban Varga Mihály megismételte Orbán Viktor miniszterelnök korábbi álláspontját, miszerint a felhalmozott felszámolásából a pénzügyi szférának is ki kell vennie a maga részét.

A miniszter elmondta azt is, hogy az illeték MNB-re való kiterjesztését a tárgyalódelegációban is képviselt Európai Központi Bank kifogásolta, és a tárgyalások során ehhez közeli véleményen voltak az IMF és az EU delegáltjai is. Varga Mihály szerint a mostani tárgyalási szünet arra is alkalmat ad, hogy a magyar kormány is értékelje álláspontját, "ha szükség lesz erre, akkor nyilván ehhez a kérdéshez hozzá fogunk majd nyúlni".

EKB IMF tárgyalás EU kritikus pontok tranzakciós illeték
Kapcsolódó cikkek