Több utas kell a vasútra, felemelik a buszos árakat
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságMinden viszonylatban drágább lesz buszon utazni, mint vonaton – döntött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A tárca közleménye szerint ezzel próbálnák elérni azt, hogy a hosszabb utazásoknál versenyképesebb legyen a vasút. Bevezetik a minőségi autóbuszos felárat, ezzel a távolibb városok közt úgy is olcsóbb lesz a vasút a busznál, ha az InterCity-helyjegyek árát is beleszámoljuk a költségekbe.
Országos, elővárosi és regionális tarifarendszer jöhet szeptembertől, ám mivel első lépésben nagyrészt csak meghúzzák a körzethatárokat többszintű díjszabás bevezetése nélkül, az utazóközönség kezdetben ebből sokat nem fog érzékelni. Az általános drágulás mellett a kis távon utazóknak fognak a legjelentősebben nőni a kiadásai. A helyközi, 5 kilométeren belüli zónát ugyanis eltörlik, aki csak nagyon rövid távon utazik, annak is a 10 kilométerre szóló jegyet kell megvennie. A vasúton pedig a pótjegyek is annál drágábbak lesznek, minél nagyobb távolságot tesz meg az utas.
A kormány várakozása szerint évente nagyjából 3 milliárd forinttal növelheti a közlekedési társaságok bevételét az új rendszer. Ez jóval kevesebb annál a 8 milliárdnál, amelyet tavasszal a vasúti járatcsökkentéstől vártak, de például a MÁV csak májusban és júniusban 63 milliárdnyi hitelt vett fel. Arról nem közölt konkrétumot az NFM, hogy az államkassza mennyivel jár jobban, csupán annyit írtak, hogy „kismértékben csökkennek a költségvetés terhei”. A kormány fontos közlekedéspolitikai céljának tartja, hogy a nagyobb városok közt vasúton, onnan a környező települések felé pedig buszon utazzanak többen. Igaz, a kezdeti tervekben az áremelésnél differenciáltabb elképzelések is megjelentek az ötlet megvalósítására.
A díjemelésből származó többletbevétel elenyésző ahhoz képest, mennyi hitelt vett fel a MÁV az elmúlt időszakban.


