Magyar gazdaság

Az MNB a hitelállományuk feléig nyújt kölcsönt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) október 2-ától legfeljebb a vállalati hitelállományuk 50 százalékának megfelelő összegben ad kölcsönt a bankoknak értékpapír-fedezet mellett - mondta Karvalits Ferenc, a jegybank alelnöke az MTI kérdésére csütörtökön. A K&H szerint a bankrendszer valószínűleg az új feltételeknek sem tud eleget tenni.

Az MNB honlapján csütörtökön megjelent közlemény szerint a kedvezőtlen makrogazdasági helyzet hatására jelentősen, mintegy 211 milliárd forinttal csökkent a bankrendszer vállalatihitel-állománya az első félévben. A jegybank erre a folyamatra tekintettel módosította az eszközzel kapcsolatban vizsgált hitelállomány összetételére és szintjére vonatkozó kritériumokat: októbertől figyelembe veszi a gazdaságban egyre fontosabb szerepet betöltő vállalati refinanszírozási hiteleket, ugyanakkor a növekedési és pénzügyi stabilitási szempontból kockázatot jelentő kereskedelmiingatlan-hitelek állománya kikerül a kritériumok közül.

A hitelállomány-csökkenés elsősorban a bankok mérlegalkalmazkodásának következménye, hiszen korábban a hitel/betét arány 130 százalék volt, ami azt jelenti, hogy a bankok csak külső forrás segítségével voltak képesek hitelezni - magyarázta az MNB alelnöke. Hozzátette: az MNB előrejelzése szerint a hitel/betét arány 110 százalékra fog csökkeni, és az MNB az új konstrukció bevezetésével a hitelállomány csökkenését akarja mérsékelni.

Arra a kérdésre, hogy a közölt mintegy 211 milliárd forinttal kisebb vállalatihitel-állomány hogyan alakulhat a második félévben, nem tudott konkrét összeget mondani Karvalits Ferenc, és arra sem vállalkozott, hogy megbecsülje, miként élnek majd a bankok az új konstrukció adta lehetőséggel.

Az alelnök felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a környező közép-európai országokban már 2010 végén megállt a vállalatihitel-állomány zsugorodása.

A bankok a mindenkori jegybanki alapkamattal (ez most 6,5 százalék) vehetnek fel kétéves kölcsönt az MNB-től, mégpedig a vállalati hitelállományuk 50 százalékának megfelelő összeg erejéig - közölte Karvalits Ferenc. Az enyhített kritériumok között szerepel az is, hogy a bankoknak nem a 2011. év végi, hanem a 2012. június 30-ai vállalati hitelállomány fenntartását kell vállalniuk az eszköz igénybevételekor - tette hozzá az MNB alelnöke.

„A K&H nem vett részt a Magyar Nemzeti Bank kétéves fedezett hiteleszköz programjában, mivel a bank rövid és hosszú távú likviditási mutatói nem tették szükségessé a programban való részvételt. Bár a feltételek könnyítése előremutató kezdeményezés, a bankrendszer a gazdasági szereplők alacsony aktivitása miatt szűkülő vállalati hitelezési piacon valószínűleg ennek a feltételnek sem tud eleget tenni” - közölte a hitelintézet az MTI érdeklődésére.

Az MTI több hitelintézetet is megkeresett, hogy megtudakolja véleményüket, de a K&H kivételével egyik pénzintézet sem kívánt nyilatkozni. A megkérdezettek informálisan a K&H-hoz hasonló véleményt mondtak. Akadt, aki kicsit markánsabban fogalmazott: ez már olyan, mint „halottnak a csók”.

Karvalits hitelezés K&H MNB jegybank
Kapcsolódó cikkek