„Az innovációt felmutató startup és korai fázisú vállalkozások számára soha sem látott kánaán jön el a következő években, ugyanis minden költségükre, és a további növekedésükre is lesz elegendő támogatás és finanszírozási forma” – jelentette ki Horgos Lénárd, az M27 Absolvo Consulting partnere a társaság, a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (HVCA), valamint a Magyar Innovációs Szövetség közös, az innováció finanszírozása témájában összehívott konferencián.

Az esemény előadói szerint a különböző finanszírozási formák, de a banki finanszírozás beszűkülése miatt elsősorban a kockázati tőke megnyeréséhez az innovatív ötletnek nem kell feltétlenül világmegváltónak lennie, csupán az eladhatóságot kell felmutatnia, valamint az is elengedhetetlen, hogy a vállalatnak az új ötlet tartós versenyelőnyt nyújtson. Zsembery Levente, a HVCA oktatási bizottságának elnöke és a BNV Equity vezérigazgatója szerint a kockázati tőke társaságok az olyan célpontokat keresik befektetőként amelyek tartós növekedési lehetőséggel – évi 20-25 százalékos megtérüléssel – kecsegtetnek; megbízható, elkötelezett, megújulásra képes menedzsmenttel rendelkeznek; valamint tartós és védhető üzleti előny birtokában vannak.

Mindez persze még nem jelenti automatikusan a potenciális befektetők megnyerését, az innovatív termékkel vagy szolgáltatással rendelkező társaság tudatosan kell készülnie egy megalapozott, és reális üzleti tervvel, valamint fontos feltétel, hogy az adott témában kevésbé jártas döntéshozók is megértésék a befektetők gondolkodásmódját.
További részletek a mai Világgazdaságban