BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Feltérképezi a HITA a versenyképes vállalkozásokat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az állam fontos szerepet vállalhat abban, hogy aktivizálják a kkv-szektor külgazdasági tevékenységét; erre a célra hozták létre 2011-ben a Nemzeti Külgazdasági Hivatalt (HITA) is. Mai konferenciánkon a hivatal elnöke, Dobos Erzsébet arról tart előadást, hogyan lehet segíteni a kisebb cégeket a külföldi céljaik megvalósításában.

A kormányzati szférában egyedülálló módon, személyes tanácsadással próbálják elősegíteni a magyar vállalatok külpiacra jutását – válaszolta a HITA lapunk kérdésére. A céglátogatásokkal ágazatonként és régiónként igyekeznek feltérképezni a versenyképes termékeket és szolgáltatásokat. A HITA szolgáltatásaiból az ágazathoz dedikált tanácsadó olyan, a cégre szabott csomagot állít össze és javasol a vállalkozásnak, amely a hivatal szerint a leghatékonyabban képes kielégíteni a felmerült üzletfejlesztési igényeket. Azt ígérik: a kapcsolattartás később is folyamatos marad.

Ami a kkv-k exporttevékenységét illeti: a kivitelük mintegy ötöde irányul Németországba, ezenkívül a szomszédos országok a legfőbb partnerek. Ennél azonban jóval több országban van állami üzletfejlesztési intézet, mely a kis- és közepes vállalkozások külpiacra segítését támogatja, és az Európai Uniónak is több kkv-támogatási programja van. Az államilag finanszírozott kereskedelemfejlesztési projekt mellett EU-s forrásokra is pályázhatnak a kisebb cégek: a mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatását célzó uniós pályázat 50 százalékos intenzitás mellett támogatja a konvergenciarégiókban működő kkv-k külpiacra lépési törekvéseit. A cégek külföldi szakmai kiállításokon történő megjelenésre pályázhatnak. Emellett lehetőségük van elszámolni egy marketinges bérköltségét, valamint igénybe vehetik profitorientált tanácsadó szervezetek szolgáltatásait is – például – az exportstratégia megalkotásához.

A hálózatfejlesztés fontosságát hangsúlyozza a HITA is; ez komoly kitörési pontot jelenthet a magyar kkv-k számára véleményük szerint. A klaszterek célja a vállalkozások, szervezetek hálózatának kialakítása, hogy növeljék a partnerek közti koordinációt. Ezen belül lehetőség van egységes és közös marketingtevékenység folytatására, új egységes térségi arculat kialakítására, a humán erőforrások közös fejlesztésére, valamint a térségi vállalkozások innovációs tevékenységének erősítésére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.