Mégis fordított áfát tervez a kormány a sertéságazatban
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságSzakértői hatástanulmányok megvizsgálásával a kormány kedden tárgyalta a fordított áfa sertéságazatban történő bevezetésének kérdését, és támogatta annak Európai Bizottság felé történő kezdeményezését az élő sertés és a félsertés tekintetében – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium. A bejelentésre azután került sor, hogy a tárca augusztus közepén visszavonta a tárca egyik vezetőjének erről szóló nyilatkozatát.
Akkor a VM közölte: nem kezdeményezi a fordított áfa bevezetését a sertéságazatban, valamint azt, hogy a döntést a tárca a sertéstartókkal és a szakmai érdek-képviseleti szervekkel egyeztetve, javaslataikat figyelembe véve hozta meg. A mostani döntéssel párhuzamosan a Vidékfejlesztési Minisztérium azt a feladatot vállalta magára, hogy a fordított áfa bevezetése kapcsán a sertéstartóknál esetlegesen felmerülő, átmeneti jellegű likviditási problémák kezelésére megoldást keres.
„A feketegazdaság háttérbe szorítása valóban komoly feladat lenne, a most bejelentett lépéssel azonban ez a cél várhatóan nem teljesül” – nyilatkozta lapunknak Tóth István. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára hozzátette: a fordított áfa bevezetésének csak akkor lenne értelme, ha nemcsak az élő sertésre és a félsertésre terjesztenék ki, hanem a termékpálya többi elemére is. „Így a fordított áfával kellene zajlania a keveréktakarmányok, a húsok, és más termékek kereskedelmének is” – jelentette ki Tóth István.
„A fordított áfa bevezetésének megvan a logikája, hiszen jelentős mértékű áfacsalás zajlik mind az élő sertésekkel, mind a félsertésekkel folytatott kereskedelemben. A lépést tehát rég meg kellett volna már tenni” – jelentette ki lapunknak Raskó György. Az agrárközgazdász azonban hozzátette: „a mai drámai helyzetben mindez komolyan hozzájárulhat a sertéslétszám csökkenéséhez.”


