Ötmilliárdos gyárfejlesztés
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA jászberényi gyárban jelenleg 497 saját és 103 kölcsönzött munkás dolgozik a 100 fehérgalléros mellett. A termelés 99 százalékát exportálják: a legjelentősebb felvevőpiac Európa 78 százalékkal, míg Ázsiába az itthon gyártott porszívók 13 százaléka kerül.
A svéd csoportnak a jászberényi mellett Nyíregyházán is van egy nagy üzeme, ahol a hűtőszekrények készülnek, bár egyre kisebb számban: amíg 2007-ben összesen 6 millió terméket állított elő a cégcsoport Magyarországon, addig az idén ennek csak a 80 százaléka hagyhatja el a szerelősorokat. Ezzel párhuzamosan a nyilvánosságra hozott adatok szerint nem csupán a magyarországi alkalmazotti állomány csökkent 2007 óta, hanem – legalábbis 2010 végéig – az Electrolux Lehel Hűtőgépgyár Kft. árbevétele, és 2008 és 2010 között az export értéke is.
Mindez nyilvánvalóan összefügg az elhúzódó világgazdasági válsággal. Emiatt tavaly októberben Európa-szerte átlagosan 5-7 százalékkal emelte háztartási készülékeinek árát az Electrolux – jelentette be annak idején a svéd fehéráru-gyártó. A lépést a cégcsoport a növekvő nyersanyagárakkal, illetve a folyamatosan dráguló szállítási költségekkel magyarázta.
Az AB Electrolux-csoport nyugat-európai alkalmazottainak száma a 2007-es 19 434-ről az elmúlt év végére 13 689-re csökkent. Kelet-Európában pedig az öt évvel ezelőtti 28 855-tel szemben 2011-ben 21 666 alkalmazottja volt. Latin-Amerikában viszont ezreket vett fel a cég, így világszerte 57 ezerről 53 ezerre mérséklődött a munkavállalói állomány. n


