BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elmarad a novemberi EU-csúcs London miatt?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Németország a következő EU-költségvetés ügyében összehívott novemberi uniós csúcstalálkozó törlését kezdeményezi, ha David Cameron brit kormányfő ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy a kiadások teljes befagyasztásán kívül minden más javaslat ellen vétót emel - a Financial Times hétfői értesülése szerint erre fogja figyelmeztetni Cameront Angela Merkel német kancellár.

A londoni gazdasági napilap a tárgyalásokat "közelről figyelő" forrásokat idézve azt írta, hogy Merkel szerint nincs értelme EU-csúcstalálkozót rendezni a következő uniós költségvetési keretről, ha London bármilyen megállapodást meg akar vétózni.

A német kancellár a Financial Times forrásai szerint erőteljesen igyekszik rávenni a konzervatív párti brit miniszterelnököt annak a kompromisszumos német javaslatnak a támogatására, amelynek alapján az összesített uniós hazai össztermék (GDP) 1 százalékában határoznák meg az EU-kiadások felső határát. Az Európai Bizottság a 2014-2020-as költségvetési időszakra ezermilliárd eurót meghaladó - az uniós GDP-érték csaknem 1,1 százalékának megfelelő - kiadási összeget javasol.

A brit napilap értesülése szerint Merkel múlt hétfőn telefonon beszélt Cameronnal, november elején pedig Londonban személyesen is tárgyal a brit miniszterelnökkel. A Financial Times forrásai szerint a német kancellár várhatóan e személyes találkozón közli majd a brit kormányfővel azt a véleményét, hogy nincs értelme a csúcstalálkozónak, ha Cameron ragaszkodik a vétóhoz.

Merkel mindenképpen megállapodást szeretne a november 22-23-án esedékes csúcson az uniós költségvetési keret ügyében, hogy ez a kérdés már ne akadályozza az euróövezeti válságnak szentelt decemberi értekezlet munkáját. A német kancellár szerint az EU-költségvetéssel kapcsolatos konfrontáció veszélyes módon eltereli a figyelmet a fő uniós prioritásnak számító euróválságról - idézi értesüléseit a Financial Times.

A lap berlini forrásai szerint a kompromisszumos német javaslatot legalább hat másik tagállam - Hollandia, Svédország, Dánia, Ausztria, Finnország és Csehország - támogatja. A "kohéziós csoportként" ismert tagországok viszont a nagyobb költségvetésről szóló - vagyis a szegényebb uniós országoknak több fejlesztési forrást szánó - bizottsági álláspontot pártolják.

Cameron az elmúlt időszakban többször is egyenes utalást tett arra, hogy a 2014-2020-as EU-költségvetés ügyében kész a konfrontációra Brüsszellel, és  megvétózza a következő EU-költségvetés emelésére irányuló kísérleteket.

A The Sunday Telegraph című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lapnak a múlt héten például kijelentette: "felháborító" lenne az EU-költségvetés "hatalmas arányú" emelése, miközben Nagy-Britannia kiadáscsökkentő intézkedésekre kényszerül. "Ha arra kerül a sor, hogy nemet kell mondani egy olyan egyezségre, amely nem megfelelő Nagy-Britanniának, akkor nemet fogok mondani" - mondta a brit miniszterelnök.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.