Magyar gazdaság

Schäuble kínai falat akar emelni az EKB-ban

Az Európai Unió pénzügyminiszterei nem tudtak megállapodni az bankfelügyeleti rendszerről kedden – írja a Reuters.

Nem sikerült megegyezni a bankfelügyeletről az pénzügyminisztereinek, amit az Európai Központi Bank vezetne, mondta Vászosz Szhiarlisz ciprusi pénzügyminiszter. A miniszterek jövő szerdán folytathatják a tárgyalásokat.

Az európai állam- és kormányfők korábban arról állapodtak meg, hogy az év végéig kidolgozzák az - Európai Központi Bank égisze alatt létrejövő - egységes bankfelügyelet intézményi és jogi szabályozását.

A keddi tanácskozáson, amelynek egy részét élő közvetítésen követhettek újságírók is, Németország és Franciaország között jelentős nézeteltérés volt. Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter leszögezte: nem támogatnak olyan megoldást, amelyben a felügyeleti kérdésekben az EKB kapja a végső döntési jogot. "Kínai falat kell emelni az EKB bankfelügyeleti és központi banki funkciói között" - mondta Schäuble, aki abbéli kételyének is hangot adott, hogy egyáltalán helyes-e, hogy az EKB felügyeleti jogköröket vegyen át.

Pierre Moscovici francia pénzügyminiszter ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy nem szabad felhígítani a bankuniós előterjesztést. "Nincs mandátumunk arra, hogy kettős felügyeleti rendszerről tárgyaljunk, olyanról amely kétségbe vonná azt a célt, hogy egyes bankok esetében egységes felügyelet legyen" - mondta.

Mindeközben Anders Borg, svéd miniszter azt emelte ki, hogy nem lehet olyan megoldás, amely hátrányosan érinti az euróövezeten kívüli államokat. "Kellenek biztosítékok, és szabad legyen ezeket nekünk magunknak meghatároznunk - fogalmazott.

Diplomaták korábban úgy látták, ha kedden nincs egyezség, az egyáltalán nem tragédia, mert a közös bankfelügyeletnek 2014 elejétől kell működőképesnek lennie. A távirati irodának nyilatkozó diplomata úgy értékelte, hogy a bizottság eredeti javaslata az eurózóna 17 tagjának és Nagy-Britanniának az érdekeit szolgálta volna, a többi ország érdekeit pedig figyelmen kívül hagyta volna, amit a bizottság azóta is következetesen tagad.

A név nélkül nyilatkozó diplomata szerint viszont szeptember óta sok változás történt az eredeti javaslathoz képest, és az eurózónán kívüli országok véleményét és érveit nyitottan fogadják a tanácsban.

Európa EU bankfelügyelet
Kapcsolódó cikkek