BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A magyar GDP kétszeresével élénkíti Japán a gazdaságát

CSOMAG Mintegy 20 ezer milliárd jenes, vagyis 50 ezer milliárd forintos gazdasági élénkítő csomagot hagyott jóvá a japán kormány. Az éves magyar GDP majdnem kétszeresét kitevő összegtől azt várja a tokiói kabinet, hogy a jelenleg recesszióban lévő japán gazdaság mintegy két százalékkal bővül majd, illetve 600 ezer új munkahely jön létre.

A tetemes összeget többek között infrastrukturális beruházásokra, a 2011. márciusi földrengés és cunami utáni újjáépítés gyorsítására, valamint a kkv-knak nyújtott hitelgaranciákra költi a kormány.

A világ harmadik legnagyobb gazdaságát igen érzékenyen érinti, hogy a hazai fogyasztás visszaesése mellett jelentősen csökkent a japán termékek iránti kereslet a globális gazdasági válság miatt az USA-ban, illetve Európában: Emellett a Pekinggel folyó szigetvita miatt a fő kereskedelmi partnerének számító Kínában is egyre kevesebb árucikket értékesít Japán.

A bejelentésre megugrott a tokiói tőzsde indexe, s zuhanásba kezdett a jen. Az Abe Sindzó vezette új kormány egyik fő gazdasági céljának tartja a jen gyengítését, amivel versenyképesebbe tenné a japán exportőröket.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.