BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megváltozott a múlt: Már tavaly kikerültünk a recesszióból

A Központi Statisztikai Hivatal szerint 0,9 százalékkal esett a GDP nyers adatok alapján az előző év azonos időszakához képest az első negyedben, miközben elemzők 1,2 százalékos zsugorodást prognosztizáltak. Szezonálisan kiigazítva és naptárhatástól megtisztítva azonban csak 0,3 százalékkal esett vissza a GDP. Negyedéves alapon 0,7 százalékkal nőtt a GDP. A KSH friss adatai szerint a tavalyi harmadik negyedévben már láthattunk egy nullás negyedévet, így a technikai recessziónak már akkor vége lehetett.

A KSH gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 2013 első negyedévében 0,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A Reuters által megkérdezett közgazdászok arra számítottak, hogy a GDP 1,2 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest az idei első negyedévben.

"A mezőgazdaság és az építőipar nemzetgazdasági ág teljesítménye növekedett. A csökkenést alapvetően az ipar visszaesése okozta" - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított éves index az idei első negyedévben 0,3 százalékos csökkenést mutatott, ami jóval alacsonyabb a kiigazítás nélküli, 0,9 százalékos visszaesésnél.

„A fogyasztás feltehetően stabilizálódott, a nettó export hozzájárulása javulhatott a tavalyi utolsó negyedévhez képest, egyes adatok a készletek pozitív alakulására utalnak, míg az építőipar teljesítménye a beruházások kedvezőbb alakulását tükrözhetik” – értékelte az adatokat Suppan Gergely, a TakarékBank vezető közgazdásza.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva az idei első negyedben 0,7 százalékkal növekedett a bruttó hazai termék.

Pozsonyi Pál, a KSH nemzeti számlák főosztályának vezetője elmondta, a negyedéves növekedést döntően bázishatások okozták.

A jelenlegi adatok szerint a tavalyi harmadik negyedévben már kikerültünk a technikai recesszióból, hiszen a KSH módosította az utóbbi negyedévek adatait. 2012 harmadik negyedévében stagnált a gazdaság negyedéves alapon, miközben korábban 0,4 százalékos visszaesést mért a KSH.

A tavalyi első negyedévben a korábban mértnél (-1 százalék) nagyobb, 1,4 százalékos volt a visszaesés szezonálisan kiigazítva és naptárhatástól megtisztítva negyedéves alapon, viszont a negyedik negyedévinél (-0,9 százalék) kisebb, 0,4 százalékos volt a zsugorodás mértéke.

A szezonálisan igazított negyedéves számok azonban bizonytalanok, és a további beérkező információk - és a frissebb GDP-adatok - módosíthatják a számokat.

A tavalyi év egészében a felülvizsgálat szerint 1,8 százalékos lett a GDP visszaesése szezonálisan kiigazítva a korábbi 1,7 százalékos mért visszaeséssel szemben.

Negyedéves alapon 0,7 százalékkal nőtt a GDP. A KSH friss adatai szerint a tavalyi harmadik negyedévben már láthattunk egy nullás negyedévet, így a technikai recessziónak már akkor vége lehetett.Világgazdaság Online-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.