BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több uniós támogatás jut a méhészeknek

Sikeresen zárulhat a Magyar Méhészeti Nemzeti Program két éve indult második ciklusa.

A szeptemberben kezdődő 2016-ig tartó harmadik szakasz még eredményesebb lehet, mert megvalósításához évi 670 ezer euróval - 200 millió forint - több, évi 4,7 millió euró (1,4 milliárd forint) támogatásra szánt összeg áll rendelkezésre uniós és hazai forrásból - mondta Tantó Sándor, a vidékfejlesztési tárca illetékese az MTI-nek.

A program 2004-es beindítása óta mintegy 30 százalékkal növekedett a méhcsaládok száma és meghaladja az egy milliót. Ennek alapján egy átlagos évben a méhek 20-25 ezer tonna mézet állítanak elő. Az idei évben azonban a hideg tavasz és a forró, aszályos nyár miatt kevés méz nyerhető a kaptárakból, a termelők a korábbi évekhez képest alig fele akkora mennyiségre számíthatnak.

A nemzeti program eredményeként az elmúlt években javult a méhészeti eszközök technológia színvonala, hatékonyabb a méheket támadó betegségek ellen a gyógyszeres védekezés, ami a méz minőségben is megjelenik. A magyar méz kapós termék a nemzetközi piacon, vonzerejét fokozza, hogy garantáltan GMO-mentes növények virágáról gyűjtik a méhek a nektárt, mivel a hazai törvények tiltják génmódosított vetőmagvak termesztésbe állítását.

A megközelítőleg 20 ezer családnak megélhetést, jövedelem kiegészítést jelentő ágazat évente mintegy 20 milliárd forintnyi bevételt termel, ami a mezőgazdaságból származó teljes termelési érték 1 százaléka. Az ágazat szerepet játszik a vidék népességmegtartó képességének erősítésében és az ökológiai egyensúly fenntartásában is. Fontos a méheknek köszönhető közvetett haszon: a növények beporzásával több száz milliárd forint értékű többletterméshez járulnak hozzá a zöldségek, gyümölcsök és más növények körében. Tantó Sándor példaként említette, hogy a méhek közreműködése nélkül almából egy kilónyi termés helyett, legfeljebb 10 dekányit lehetne szüretelni a fákról.

A következő években a méhészetnek szánt többlettámogatás nyomán növekedhet az ágazat versenyképessége, a méheket veszélyeztető varró atka elleni védekezésre korszerűbb gyógyszerek alkalmazhatók, az élelmiszer biztonsági előírások betartása érdekében növekedhet a technológia színvonala, s ezzel garantált marad a jó minőség megőrzésére, amely pedig fontos népegészségügyi tényező - fejtette ki.

Örvendetes, hogy az egészségesebb táplálkozás terjedésével a korábbi fejenkénti 40 dekás átlagról mára 70-80 dekagrammra növekedett a mézfogyasztás Magyarországon, ami a célok szerint tovább emelendő - hívta fel rá a figyelmet Tantó Sándor.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.