Nyitás Kazahsztán felé: Újraindulhat a közvetlen repülőjárat
2012-ben Kazahsztán a harmadik legnagyobb külkereskedelmi partnerünk volt a FÁK országai között, 2013 első nyolc hónapjában a kétoldalú áruforgalom mintegy 4 százalékkal, ezen belül a magyar kivitel csaknem 32 százalékkal emelkedett. "A kormány célja nem csupán az áruk és szolgáltatások forgalmának növelése, hanem a befektetési kapcsolataink fejlesztése, továbbá gazdasági együttműködésünk folyamatos, hosszú távú bővítésének megalapozása és elindítása" – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
A megbeszélés eredményeként a kazah fél is kifejezte támogatását a közvetlen légi járat újranyitására, amely a két ország gazdasági, turisztikai, illetve kulturális kapcsolatainak fejlesztésében egyaránt kiemelt szerepet játszhat. "Az egyeztetésen a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztését szolgáló, 20-20 millió dollár kezdőtőkével létrejövő közös pénzügyi alap felállítása is körvonalazódott" – tájékoztatott az NGM.
"A gazdasági együttműködés további bővítésére számos irányban láttak együttműködési lehetőséget a felek, így többek között a mezőgazdaság és élelmiszeripar, az energetikai berendezések, az egészségügy és gyógyszeripar, valamint a gép és gépjárműipar területén" – fejti ki a gazdasági tárca. "Az együttműködési irányok közös kijelöléséhez intézményes keretet nyújt a Magyar-Kazah Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság tevékenysége, amelynek napirendjén gazdasági együttműködésünk kiemelt témakörei szerepelnek."


