foglalkoztatás A februárig tartó negyedévben 379 ezerre csökkent a munkanélküliek száma – derült ki a KSH felméréséből. Egy év alatt 3 százalékponttal, 8,6 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta, ami elsősorban a közmunkaprogram felfutásának hatása. A munkaügyi hivatal ugyanakkor 444 ezer álláskeresőről tudott február végén. Az időszakban a foglalkoztatottak száma egy év alatt 236 ezerrel, 4 millió 53 ezer főre nőtt. Jelenleg 200 ezer körül lehet a közmunkások létszáma, míg egy évvel korábban nem érte el az 50 ezret. A téli közfoglalkozatás keretében megvalósuló oktatás érdemben csökkentette a munkanélküliséget, tavasszal pedig az idénymunkák segíthetik a ráta alacsonyabban tartását. A KSH statisztikái szerint az elmúlt hónapokban egyre több közfoglalkoztatott dolgozik a nonprofit szervezeteknél és a vállalatoknál is. Az egy évnél kevesebb ideje külföldön dolgozók száma 100 ezer körül mozog. A munkanélküliek ugyanakkor továbbra is nagyon nehezen kapnak állást, 52 százalékuk több mint egy éve nem talál munkát. A munkakeresés átlagos időtartama 18,9 hónap volt, ami az előző havi 19,3-ról csökkent.
A Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentése szerint a munkanélküliségi 9 százalék alatt maradhat idén és jövőre is. A konjunktúra helyreállása után a versenyszféra létszáma is fokozatosan emelkedik. A jegybank úgy látja, hogy folytatódhat a részmunkaidős foglalkoztatás térnyerése.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.