Akác Magyarország részéről semmilyen körülmények között nem fogadható el, hogy a már jelenleg is számottevő gazdasági jelentőséggel bíró fajok (így az akác) is felkerülhessenek az uniós szempontból veszélyt jelentő idegenhonos özönfajok listájára – hangoztatta a parlament honlapján a vidékfejlesztési miniszter. Fazekas Sándor egy írásbeli kérdésre válaszolva közölte: az álláspontban kiemelten nevesítették, hogy az akác magyarországi jelenlétéhez és termesztéséhez fontos gazdasági, elsősorban erdészeti és méhészeti érdekünk fűződik. A tárcavezetőt a jobbikos Szilágyi György kérdezte arról, hogy a vidékfejlesztési tárca megfelelően képviseli-e az akáccal kapcsolatos magyar álláspontot az unió szabályozásában?
Fazekas közölte: márciusban Janez Potocnik környezetvédelmi biztosnak is jelezték, az akác kérdésének nem megfelelő kezelése miatt a szigorú, minden tagországban betartandó intézkedéseket maga után vonó jogszabály jelenlegi szövege Magyarországnak nem elfogadható. A tárcavezető szerint a veszélyt jelentő növény- és állatfajok kezelésének ügyének tagállami hatáskörben kellene maradnia. A miniszter jelezte: a szeptemberben benyújtott uniós tervezettel kapcsolatos tárgyalásokon már a kezdetekkor az akác kivételének, vagyis nemzeti elbánási körben tartásának kérését egyértelműen nevesítették. A magyar fél más idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatban is kezdeményezett módosításokat, amelyek magyar érdekeket érinthettek.
A múlt héten Magyarországnak Brüsszelben sikerült blokkolnia, hogy tiltólistára kerüljön az akácméz alapanyagát adó, Észak-Amerikából a XVIII. században betelepített, a homokos területek megkötésében szerepet játszó fehér akác.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.