Az európaiak és az amerikaiak között egyetértés van abban, hogy Oroszországot meg kell büntetni azért, amit eddig tett – közölte Barack Obama Hágában. Az amerikai elnök, aki az atomcsúcsra, illetve az az ötven ország részvételével zajló találkozó idejére szervezett rendkívüli G7-csúcsra érkezett a holland fővárosba, közelebbről nem határozta meg, mire gondol. Egy dolog azonban már biztosra vehető: a vezető gazdasági nagyhatalmakat és Oroszországot tömörítő G8 nyárra, Szocsiba tervezett csúcstalálkozóját nem tartják meg, sőt, idén nem lesz G8-csúcs Oroszországban. Erről David Cameron brit miniszterelnök beszélt ugyancsak Hágában. Az eseményről távol marad Vlagyimir Putyin államfő, a találkozón Szergej Lavrov külügyminiszter képviseli Oroszországot.
Közben az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) döntött arról, hogy Ukrajna kivonja katonáit a Krímből. A szakadár köztársaságból való kivonulást Olekszandr Turcsinov házelnök, ideiglenes államfő jelentette be. Hozzátette: a félszigetről evakuálják a katonák családtagjait és mindenki mást, „akinek el kell hagynia az otthonát a megszálló orosz csapatok nyomásgyakorlása miatt”.
Marad a Sberbank
A legnagyobb orosz bank, a Sberbank vezetője jelezte, hogy nem tervezik a kivonulást az ukrán piacról. A Magyarországon is érdekelt, az orosz jegybank többségi tulajdonában álló bank, Európa harmadik legnagyobb hitelintézete 2007-ben hozta létre leányvállalatát Ukrajnában, jelenleg több mint 800 ezer ügyfele van. German Gref egyúttal úgy vélte: ha a jelenlegi ütemben folytatódik a tőkekivonás Oroszországból, annak az lehet a következménye, hogy az idén nem lesz gazdaságnövekedés, sőt a recesszió sem elképzelhetetlen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.