BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vlagyimir Putyin szerint törvényes a krími népszavazás

Oroszország tiszteletben fogja tartani a krími lakosság választását – mondta Vlagyimir Putyin orosz államfő Angela Merkel német kancellárnak, akivel vasárnap telefonon beszélt az autonóm köztársaság hovatartozásáról szóló, tegnap rendezett népszavazással kapcsolatban. Putyin a Kreml álláspontját megismételve azt hangoztatta, hogy „a félsziget lakosságának akaratnyilvánítása a nemzetközi jog normáinak teljesen megfelelve valósul meg”.

Moszkva véleményét kevesen osztják. Az Európai Unió és az Egyesült Államok többször hangot adott a krími népszavazás törvényességével kapcsolatos aggályainak, az ENSZ Biztonsági Tanácsa is az orosz vétó miatt nem tudta elfogadni ezzel kapcsolatos határozattervezetét. Tegnap a magyar Külügyminisztérium is illegitimnek és jogellenesnek nevezte az Ukrajna alkotmányát sértő népszavazást és annak eredményét. Közleményükben felhívták a figyelmet, hogy a referendum kiírásáról hozott döntés, majd annak megtartása súlyosan veszélyezteti az ukrajnai válság békés és politikai rendezésére irányuló erőfeszítéseket. Közölték, sürgetik az orosz felet, hogy további lépésekkel ne élezze a válságot, hanem annak rendezése érdekében mielőbb kezdjen tárgyalásokat az ukrán kormánnyal.

A BBC beszámolója szerint magas részvétellel zajló referendum sem zajlott azonban zavartalanul. Mintegy negyven orosz katona négy páncélozott szállító harcjárművel útzárat állított fel a Krími Autonóm Köztársaság határában, a Herszon megyében lévő Sztrilkove településnél – közölte vasárnap az ukrán határőrszolgálat. Eközben Ukrajna legkeletibb megyéjének székhelyén, Luhanszkban helyi oroszbarát aktivisták állítólag feltartóztattak egy ukrán katonai vonatszerelvényt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.