Vannak, akik nem félnek a deflációtól, mert az élelmiszerárak, a szolgáltatások és az energián kívüli termékek ára emelkedik. Egyedül az energiaárak csökkennek: áprilisban 1,2 százalékkal estek éves összehasonlításban. Görögországban folyamatos az árak mérséklődése, de Ciprus és Portugália lakói is azzal szembesülnek, hogy olcsóbbak a termékek és a szolgáltatások, mint egy évvel korábban. Az euróövezeti országok közül Spanyolországban és Szlovákiában sem emelkednek az árak.
Ha az árak tartósan esnek, az beépülhet a várakozásokba, és a lakosság folyamatosan elhalaszthatja vásárlási szándékát. Japán közel két évtizede küzd ezzel a problémával, amint most talán az óriási mértékű pénznyomtatással, a jen gyengítésével küzdhetnek le.
Az euróövezet már több mint egy éve küzd az alacsony inflációval, és hónapok óta halad a defláció felé. Ebben az időszakban mindössze 25 bázispontos kamatcsökkentésre futotta az Európai Központi Banktól, így tavaly novemberben rekordalacsony szintre, 0,25 százalékra került a kamat. Ez nem hozott fordulatot az inflációban.
Úgy tűnik, nem csak a megfigyelők, hanem az EKB is fél az alacsony inflációtól. A múlt héten Mario Draghi, a jegybank elnöke a kamatdöntést követően elárulta, hogy júniusban lépéseket tehetnek. Elemzők szerint nem valószínű, hogy egy kamatcsökkentés elegendő lenne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.