Moszkva új szövetségeseket keres

Kétoldalú katonai együttműködéssel igyekszik ellensúlyozni az Egyesült Államok túlerejét Kína és Oroszország. A két nagyhatalom közvetlen célja az ázsiai és Csendes-óceáni térség ellenőrzésének kiterjesztése, de nem titkolják: a kooperáció nem feltétlenül korlátozódik a tengerek ellenőrzésére. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter keddi pekingi látogatásán a Financial Times szerint még azt is sugallta a kínai vezetőknek: ha kell, segítenek a hongkongi lázadás visszaszorításában, annál is inkább, mivel Sojgu szerint párhuzamot lehet vonni a választási reform miatti tiltakozások és a volt szovjet köztársaságokban kitört „színes” forradalmak között.

Az igazi tét azonban nem ez: Oroszország az ukrán konfliktus miatt egyre inkább elszigetelődik a nyugati hatalmaktól, ami – ahogy erre a berlini fal ledöntésének 25-ik évfordulóján Mihail Gorbacsov volt szovjet pártfőtitkár is emlékeztetett – a hidegháború újraerősödésével fenyeget. Kínával kapcsolatban ennek persze nyoma sincs, hiba lenne azonban azt állítani, hogy mentes lenne a problémáktól egy ilyen együttműködés. A két ország közötti több évtizedes konfliktus továbbélésének jele, hogy az elmúlt években rendszeressé vált közös hadgyakorlatok ellenére sem hajlandó például Moszkva arra, hogy a legfejlettebb haditechnikát értékesítse a kínaiaknak, ráadásul Vlagyimir Putyin orosz államfő nem csak Pekinggel igyekszik jóban lenni, de Észak-Koreával és Japánnal is.

A tokiói barátkozás aligha tetszik a kínai vezetésnek, hiszen a pekingi APEC-csúcson történt közeledés ellenére még mindig hűvös a viszony a két ország között, ráadásul a japán kormány nemrég éppen Kína ellensúlyozására állapodott meg a katonai kapcsolatok erősítéséről Indiával. Japán egyébként alkotmánya revíziója nyomán erősítheti hadiiparát: a II. világháború után életbe léptetett 9. cikkely nemrég elfogadott hatályon kívül helyezése teszi lehetővé a fegyverexportot, illetve a japán hadsereg külföldi bevetését.
A hadiipar utóbbi időkben tapasztalt élénkülésének hátterében azonban nem a japán kormány áll, hanem az orosz–ukrán konfliktus.

Ez az egyik oldalon behatárolja Oroszország mozgásterét, hiszen a nyugati szankciók egy része célzottan Moszkva ilyen célú importját sújtja. Ennek a leglátványosabb jele a franciákkal még 2011-ben megkötött, két Mistral helikopterhordozó anyahajó leszállításáról szóló 1,2 milliárd eurós szerződés sorsa. A hajókat jelen állás szerint nem szállítják le – a francia álláspont szerint a helyzet normalizálódását várja Párizs. Az sem véletlen, hogy még szeptemberben az orosz államfő rendeletben vette át az orosz hadiipar felügyeletét. Akkor arra is ígéretet tett, hogy decemberre új katonai doktrinát készít elő a moszkvai vezetés.

A Nyugat sem maradt tétlen: a NATO elérkezettnek látta az időt, hogy a fenyegetettség miatt minden korábbinál erőteljesebben hívja fel tagországai figyelmét vállalt kötelezettségeik teljesítésére. A hadikiadások – részben a világgazdasági válságnak betudható – csökkenését ugyan a NATO-nak sem sikerül globális szinten megállítani, de a szeptemberi walesi csúcstalálkozón legalább arra tettek ígéretet a tagállamok, hogy egy évtizeden belül megközelítik a korábban vállalt, a GDP 2 százalékának megfelelő értéket. Tavaly ez a 28 NATO-tagból mindössze négyről volt elmondható.

Igaz, komoly eltérések vannak az országok között, hiszen amíg a világ összes hadikiadásainak csaknem 40 százalékát adó Egyesült Államok a GDP 3,8 százalékát költi védelmi célokra, Európa fő fegyvergyártói, a britek és a franciák esetében ez az arány már csak 2,3, illetve 2,2 százalék volt tavaly. Németország ugyanakkor a bruttó nemzeti termék 1,4 százalékát költi védelemre, míg Magyarország esetében még az 1 százalékot sem érték el a kiadások a Világbank adatai alapján.

Fokozódó terrorizmus

Radikálisan emelkedett tavaly a terrortámadások száma a világban – derül ki az Institute for Economics and Peace által kiadott felmérésből. A globális terrorizmus index azt mutatja: amíg 2000-ben 1500-nál kevesebb támadást regisztráltak, tavaly már csaknem tízezret. Ezeknek a 60 százalékát iszlamisták követték el Irakban, Afganisztánban, Pakisztánban, Nigériában és Szíriában. A Washington Post által idézett jelentés arra is rámutat: a terrorakciók terjedését befolyásolta az Egyesült Államok külpolitikája is. Irakban például olyan hatalmi űrt idézett elő, amely hozzájárult szélsőséges csoportok megerősödéséhez.

Vannak ellenpéldák is: több helyen, így Kínában is a gazdaság bővülésével párhuzamosan növekedtek a katonai kiadások. A fellángoló regionális konfliktusok ugyancsak számos országot kényszerítettek fegyverkezésre. Az arab tavasz után például a helyzet stabilizálása érdekében jelentősen növelte kiadásait Algéria, amely 2013-ban az első10 milliárd dollár feletti katonai büdzsével rendelkező afrikai ország eltt. Az India és Pakisztán közötti konfliktus állhat a hátterében annak, hogy India a világ első számú fegyverimportőrévé lépett elő tavaly – derül ki a SIPRI összesítéséből.

A világ vezetői olajtermelői is látványosan sokat áldoznak fegyverekre. Szaúd-Arábia például GDP-je több mint 9 százalékát szánta erre a célra tavaly. -->