Bajok a német minimálbérrel
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA magyar kormány feladata a magyar fuvarozók érdekeinek védelme és ennek megfelelően fog eljárni, de először a szakszervezeteknek kell egyeztetniük a munkaadó vállalkozások vezetőivel – mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára. Becsey Zsolt annak kapcsán nyilatkozott, hogy a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) honlapján azt közölte: az illetékes német hatóságokhoz fordult annak sürgős tisztázása érdekében, hogy az ottani minimálbért kell-e fizetniük az ott szállító magyar vállalkozások alkalmazottjainak is. Korábban a Napi Gazdaság írt arról, hogy a fuvarozók mellett a kormánynak sem tetszik a németországi gyakorlat.
Január elsejétől 8,5 euró lesz egy alkalmazottként dolgozó sofőr minimális órabére Németországban. A németek szerint ez mindenkire vonatkozik, aki munkát végez az országban.
Az MKFE honlapján azt javasolja, hogy a gépkocsivezető munkavállalóik ne lépjenek Németországba anélkül, hogy a jogszabályban előírt foglalkoztatási terv bejelentésére szolgáló formanyomtatványt hiánytalanul kitöltve elfaxolták volna a német hatóságoknak. Aki ezt elmulasztja, 30 ezer euróig terjedő pénzbírságot kockáztat.
Több száz cég
Tavaly 600 magyar cégben 14 ezer fő dolgozott Németországban, ezek egyharmada végzett építőipari munkát – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ). Az építőipari vállalkozások többnyire hiányszakmákban foglalkoztatnak – tartós kiküldetés keretében – szakmunkásokat. Zömében német építőipari cégek alvállalkozóiként dolgoznak. Jellemző a magyar mikro-, kis- és közepes méretű építési vállalkozások német piaci jelenléte. A Németországban teljesített vállalkozási szerződések értéke tavaly 110 milliárd forint volt.


