Magyar gazdaság

Júliustól szocpol használt lakásra is

Megjelent az a rendelet, amely révén július 1-től már használt lakásokra, és egy gyermek után is igényelhető lesz lakásépítési támogatás (ismertebb nevén szocpol). A mostantól Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) néven futó támogatás egyik legfontosabb újdonsága a most hatályos változathoz képest, hogy már egy gyermek után is igényelhető, és bizonyos feltételek mellett használt lakás vásárlásához is fel lehet venni.

A használt lakásoknál a legfontosabb feltétel, hogy legalább komfortos legyen az ingatlan, vagy – ha bővítésről van szó – a bővítéssel érje el a komfortos minősítést. Maximálja a rendelet a négyzetméterenkénti vételárat is, itt a plafon 350 ezer forint. Emellett régiónként eltérő maximális vételárakat is meghatároztak: Budapesten például legfeljebb 35 millió forintos ingatlanhoz igényelhető a támogatás, a közép-magyarországi városokban a vételár maximum 28 millió, az egyéb településeken pedig 23 millió forint lehet.

A dunántúli régióban a megyeszékhelyeken 28 millió, az egyéb városokban 23 millió forint a plafon, az egyéb településeken pedig 18 millió forintig lehet elmenni, ha valaki a igénylésében gondolkodik. Az alföldi és az észak-keleti régióban határozták meg a legalacsonyabb határokat: ott a megyeszékhelyeken 25 millió, egyéb városokban 19, míg a kisebb településeken 18 millió forint a maximális értékhatár, de természetesen ezzel párhuzamosan figyelembe kell venni a többi korlátozást is.


A gyermekszámtól függően szabályozott a maximális hasznos alapterület is, amely a legjobb esetben is 160 négyzetméter lehet. A támogatás összege a gyermekszámtól, a lakás hasznos alapterületétől és az energetikai minősítésétől függ, és a rendelet alapján félmillió és 3,25 millió forint között mozoghat.


Ami pedig az igénylőre vonatkozó megkötéseket illeti, azoknál hasonló szabályok élnek majd, mint a most hatályos rendeletben. Így változatlanul nagyon fontos elem, hogy nem lehet lakástulajdona egyik családtagnak sem. (Ez a bővítés esetére nem vonatkozik.) Házastársak és élettársak is igényelhetik a támogatást, ha magyar állampolgárok, szabad mozgással és tartózkodási joggal rendelkező személyek, bevándoroltak és letelepedtek, hontalanok és menekültek vagy oltalmazottak. Együtt lakó vagy együtt beköltöző vér szerinti, örökbe fogadott és gyámság alatt álló gyermek után is igényelhető, ha a gyermek 16 év alatti, vagy nappali tagozaton tanuló diák és 25 év alatti. Két vállalt, még meg nem született gyermek után is igényelhetik a CSOK-ot fiatal házaspárok, ha annak mindkét tagja 40 alatti.

Az új rendelettel a kormányzat célja vélhetően az, hogy valóban rászoruló családok is könnyebben saját ingatlanhoz jussanak, illetve ezzel is hozzá kívánnak járulni a magyarországi lakáspiac további élénkítéséhez. A CSOK bevezetése várhatóan tovább élénkítheti a lakáshitel-piacot is Magyarországon, hiszen a támogatás sok családnál elősegítheti a kölcsön felvételéhez szükséges önerő előteremtését, főleg az alacsonyabb értékű, vidéki ingatlanoknál. Ez azzal együtt is igaz, hogy a lakáshitel-piac tavaly nagyon jó évet produkált Magyarországon: a pénzügyi szolgáltatók összesen 241,1 milliárd forintnyi új kölcsönt helyeztek ki, szemben az egy évvel korábbi, nagyjából 150 milliárddal.

lakástámogatás szocpol lakáshitel
Kapcsolódó cikkek