BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Ab-hoz fordul vegyipari szakszervezet a vasárnapi pótlék ügyében

Alkotmánybírósághoz és az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul a vegyipari szakszervezet a vasárnapi pótlék ügyében. A VDSZ közleménye szerint súlyos megkülönböztetéshez vezet a legújabb döntés, miszerint a kereskedelmi alkalmazottak a négy adventi, plusz egy választható vasárnapi nyitva tartás idejére 100 százalékos pótlékot kapnak, míg mások, akik rendszeresen dolgoznak ezen a pihenőnapon, csak a felére jogosultak.

"Súlyosan sérti az egyenlő bánásmód elvét és alkotmányosan is aggályos a vasárnapi pótlékkal kapcsolatos döntés, miszerint 100 százalékot kaphatnak azok a kereskedelmi alkalmazottak, akik a törvény által engedélyezett négy adventi, plusz egy szabadon választott vasárnapi nyitva tartás idejére, miközben ennek mindössze a felére jogosultak azok, akik egész évben szolgálatban vannak a hétvégi pihenőnapon" - szögezi le közleményben a vegyipari szakszervezet. A VDSZ működési területén tízezrek dolgoznak vasárnaponként is, 50 százalékos pótlékért.

A szervezet elnöke, Székely Tamás aki a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) alelnöke is egyben hangsúlyozza: nem a kereskedőktől sajnálják a teljes pótlékot, hanem azt tartják igazságtalannak, hogy mások ennek csak a felét kapják.

A szakszervezet tiltakozik a megkülönböztetés ellen, s hogy ezt megakadályozza, az Alkotmánybírósághoz, valamint az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul.  A VDSZ elvárja, hogy a kormány ne tegyen különbséget a vasárnap dolgozók között, s az egyenlő bánásmód elve alapján a vasárnapi pótlék mértéke is egyenlően 100 százalék legyen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.