vasárnapi zárvatartás

Vasárnapi zárva tartás: megbukott a piaccá válási trükk

Gyorsan véget ért a boltzár kijátszására irányuló ügyeskedés. Nincs másfél hónapja sem, hogy egymás után derült ki, több magyar hátterű üzletlánchoz tartozó bolt is piaccá kívánta nyilváníttatni magát, hogy vasárnap is nyitva lehessen, mára azonban „meggondolták” magukat – három kivétellel, de ez a három alighanem valóban piacként is funkcionál, nem csak papíron az.
2015.08.14. 13:30 Olvasási idő: 0 perc

Lassul a forgalom növekedése

A vasárnapi zárva tartás hatása már halványan megjelenhetett a májusi kiskereskedelmi forgalomban, miközben az online pénztárgépek és a kínai piacok bezárásának fehéredési hatása felfelé húzza az adatokat. Az élelmiszer- és az üzemanyag-kiskereskedelem tavaly augusztus óta nem látott mélypontra került.
2015.07.06. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

A kártyáknál is látszik a vasárnap

Éppen feleannyit vásárol a lakosság bankkártyákkal vasárnap, mint a kötelező zárva tartás előtt – derül ki a MasterCard legfrissebb adataiból. A kártyatársaság kimutatása szerint a vásárlási szokások a hét többi napján is megváltoztak. Az eddigi adatok alapján elmondható, hogy a csütörtök lett az egyik új bevásárlónap.
2015.07.03. 05:00 Olvasási idő: 0 perc

A CBA visszautasítja, hogy köze lenne a vasárnapi zárvatartáshoz

A CBA közleményében utasította vissza a Baldauf Lászlóval a csütörtöki Heti Válaszban megjelent interjú "szándékos, rosszindulatú félreértelmezését", amely arról szól, hogy az üzletláncnak vagy bármilyen vezetőjének tevőleges köze lett volna a vasárnapi nyitva tartás korlátozásának bevezetéséhez.
2015.07.02. 14:11 Olvasási idő: 0 perc

A PestiSrácok szerint blöff volt az elbocsátáshullám víziója a multiknál

Blöffnek nevezte a vasárnapi zárva tartás okán vizionált elbocsátáshullámot a PestiSrácok.hu, amely csütörtökön azt írta: a legnagyobb hipermarketek elbocsátás helyett továbbra is munkaerőhiánnyal küzdenek.
2015.06.18. 16:32 Olvasási idő: 0 perc

A világörökségi területek is bezárhatnak vasárnap

Az Országgyűlés hétfőtől szerdáig ülésezik a jövő héten. A képviselők kedden a világörökségi területekre is kiterjeszthetik az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartását.
2015.04.26. 18:02 Olvasási idő: 0 perc

Rúgtak egyet a élelmiszerkisbolt-tulajdonosokba

A Népszabadság szerint iskolapadba kell küldeniük saját családtagjaikat az élelmiszerkisbolt-tulajdonosoknak, ha a törvény adta lehetőségekkel élve nyitva akarnak maradni vasárnap is – hívja fel a figyelmet a blokkk.com kiskereskedelmi szakmai blog. A kormányban ugyanis senkinek sem tűnt fel, hogy van egy 2007-es rendelet, amely szerint csak szakképzettséggel rendelkező munkavállaló lehet az eladó.
2015.04.18. 09:27 Olvasási idő: 0 perc

A KDNP örül az osztrák vasárnapi zárva tartásnak

A KDNP üdvözöli az osztrák alkotmánybíróság döntését, amellyel társadalompolitikai okokból elutasította az üzletek vasárnapi nyitva tartását akarók keresetét, megvédve a szabad vasárnapot - közölte Semjén Zsolt pártelnök csütörtökön az MTI-vel.
2015.04.16. 11:47 Olvasási idő: 0 perc

Népszava: Lázár a vasárnapi zárva tartás bukásáról beszélt

A Népszava szerint egy bizalmas találkozón arról beszélt a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy ha lesz népszavazás a vasárnapi zárva tartásról, azt a Fidesz el fogja veszíteni.
2015.03.23. 07:50 Olvasási idő: 0 perc

Mégis volt hatástanulmány

Megszólalt a hatástanulmény egy részét készítő cég, eszerint a Nemzetgazdasági Minisztérium valóban megrendelt 2011-ben egy hatástanulmányt a vasárnapi boltbezárásokról.
2015.03.22. 12:02 Olvasási idő: 0 perc