BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Romlik a hangulat, de még mindig optimista

KONJUNKTÚRAINDEX Márciusban kissé javultak ugyan az üzleti várakozások, de nem érték el a januári szintet, miközben a fogyasztói várakozások érezhetően romlottak, és a 2013 őszi szintre estek – derül ki a GKI–Erste konjunkúraindexének felméréséből. Az index értéke márciusban ennek eredményeként lényegében stagnált, de még mindig a viszonylag kedvezőnek mondható szinten volt.

Az üzleti szférán belül márciusban csak az ipari várakozások lettek kedvezőbbek, de a bizalmi index itt sem érte el a tavaly év végi szintet. A rendelésállomány megítélése javult, de az exportrendeléseké romlott. A készletekről alkotott vélemény is kissé jobb lett, az elmúlt időszaki termelés megítélése viszont rosszabb, a kilátásoké pedig nem változott. A beruházási szándék a tavalyinál gyengébb.

A foglalkoztatási hajlandóság az építőipar kivételével minden ágazatban javult; ez az egyetlen ágazat, ahol a létszámcsökkenésre számítók aránya a magasabb. A cégek döntő többsége továbbra is változatlan árakra számít, de az áremelési törekvés a kereskedelem kivételével minden ágazatban erősödött kissé. A gazdaság várható helyzetének megítélése a szolgáltató szektor kivételével kissé javult, a lakosság körében viszont némileg romlott.

A fogyasztói bizalmi index márciusban – a februári korrekciót követően – újra csökkent. A lakosság a saját következő évben várható pénzügyi helyzetét és megtakarítási képességét is rosszabbnak ítélte, mint februárban, ugyanakkor javulónak érezte a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.