Stabilizálnák a növekedést
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság Nyitóelőadásában a helyettes államtitkár kiemelte: 2014-2020 között a korábbi 16 helyett az uniós források 60 százaléka jut majd gazdaságfejlesztésre. Kifejtette, a magyar gazdasági növekedés nem alapozható a tízmilliós hazai piacra, a külpiacokon való minél erősebb megjelenés is a 2014-2020-as ciklus célja. Az innovációra fordítandó összeg a duplájára emelkedik 2014-2020 között, minimum 750 milliárd forint lesz.
„2020 után valószínűleg már nem vagy csak alig lesz uniós fejlesztéspolitikai támogatási rendszer, így Magyarország számára a mostani ciklus az utolsó lehetőség arra, hogy ezeket a forrásokat a gazdaság szerkezetátalakítására, illetve a gazdasági növekedés hosszú távú fenntarthatóságának elősegítésére használhassa fel” – mondta Csepreghy.
A gazdasági növekedés fenntarthatóságának biztosítása mellett a munkahelyteremtés a mostani hétéves ciklus kiemelt célja. Ennek keretében a kormány azt szeretné elérni, hogy 2020-ra a foglalkoztatottak száma 5 millióra emelkedjen a jelenlegi 4,2-ről. Kiemelte: az új hétéves ciklusban újdonság lesz, hogy megyénként 30-50 milliárd forintot helyi döntések alapján használnak fel. 2020-ig a kormány el szeretné érni azt is, hogy az összes megyei jogú várost bekapcsolják az autópálya-hálózatba. Csepreghy Nándor elmondta: 2014-2020 között könnyebb lesz pályázni. Teljesen elektronizált ügyintézési rendszert vezettek be, összekapcsolták az állami adatbázisokat, így 600 helyett csak 300 adatot kell majd megadni a pályázóknak, a többit automatikusan betölti majd a rendszer. A kért adatok száma pedig tovább fog csökkeni.
A támogatások elszámolásában is lesz könnyítés: az alapvetően utófinanszírozott rendszert előfinanszírozottá próbálják tenni, a támogatási összeg 90 százalékos kifizetéséig nem várnak majd önrészt. Emellett megszűnt a pályázók biztosítéknyújtási kötelezettsége is, ha egy lezárt üzleti évük van, illetve nincs köztartozásuk.
A kormány elsődleges fejlesztéspolitikai célja idén, hogy sikeresen zárja le a 2007-2013-as ciklust, vagyis az összes uniós forrást le tudja hívni az ország. „Az más kérdés, hogy képes-e az ország ezeket a leghatékonyabban felhasználni, sajnos, ez most kevésbé valósult meg, így az elmúlt hét év elszalasztott lehetőségnek számít” – mondta a helyettes államtitkár.
Gyaníthatóan a következő öt évre előirányzott 12 ezer milliárd forint a rendszerváltás utáni Magyarország legkomolyabb fejlesztési lehetősége – mondta Csepreghy. „Ennek az összegnek a fő küldetése, hogy megerősítsük hazánk versenyképességét Közép-Európában, és a siker jelentős részben azon fog múlni, hogy a hazai kis- és középvállalkozások képesek-e alkalmazkodni az egyre gyorsabban változó piaci körülményekhez. Meggyőződésem, hogy ebben az innovációnak kulcsszerepe lesz a jövőben” – fogalmazott Csepreghy.
Rengeteg uniós támogatást fizetnek ki idén
A cél, hogy ne veszítsünk forrást a 2007-2013 közötti uniós ciklusból, és eredményesen, szabályszerűen használjuk fel a pénzt – mondta el Tóth Tamás, a Miniszterelnökség főosztályvezetője a Világgazdaság konferenciáján. Csak az idei évben több mint 2200 milliárd forintot szeretnének kifizetni. „Tartjuk a kifizetési terveinket az idei évre” – emelte ki Tóth Tamás. Az év végéig, vagyis december 31-ig szólhatnak az utolsó számlakifizetések, a dokumentumokat pedig 2020-ig meg kell őrizni az ellenőrzések miatt.


